Interjút adott Csányi Sándor OTP-vezér és MLSZ-elnök három felnőtt gyermeke a Forbes magazinnak – családi életükről, hétköznapjaikról és terveikről is meséltek a lapnak. Fiai, akik az OTP-nél és – saját családi cégüknél – a Bonafarmnál dolgoznak, arról is beszéltek, hogy azért nem külföldön építenek karriert, mert itthon például nagyobb hatékonyságnövekedést tudnak elérni.
„A jómód nekem bizonyos szempontból veszélyt is jelent, mert több lehetőségünk volt utazni, világot látni, és az ilyen emberek hajlamosak magukat okosabbnak tekinteni a többieknél. Engem semmi sem riaszt jobban, mintha valaki csak a jó körülmények miatt átlagon felüli képességűnek gondolja magát. Éppen ezért én magamnak szeretem hangsúlyozni, hogy nincs semmilyen különlegesség vagy extra képesség, csak hétköznapiság és szorgalom” – fogalmazott Csányi Attila.
Hozzátette: ha az a kérdés, hogy a munkával megkeresett vagyont és életmódot élvezik-e, nem akarnak köntörfalazni, élvezik, és jól élnek benne. „De nem ez az elsődleges. A tőke működtetésének elsődleges feladata nem a személyes vagyon növelése, hanem egyfajta társadalmi visszaadás is” – jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy a családi asztalnál előkerül-e a politika, azt mondta, többet beszélgetnek arról, merre járnak a szarvasok, vagy ki hol volt kint a természetben, milyen úton ment vadászni, vagy éppen mi van az unokákkal.
Arra a kérdésre, mit szólna Csányi Sándor ahhoz, ha azt mondaná, többé nem dolgozik, úgy vélekedett, apja „kitérne a hitéből”.
Csányi Gabriella arról beszélt: amikor az ember kicsi, minden normálisnak tűnik, és folyamatában ébredt rá arra, hogy „különleges körülmények között” élnek.
„Nem azt mondom, hogy szerényen élünk, mert amikor elutazunk, szép helyekre megyünk, de úgy neveltek, hogy ezt értékeljem és tekintsem különleges alkalomnak” – magyarázta. Előfordult, hogy kisebb korában kirakott egy képet, majd édesanyja leültette, és elmagyarázta, hogy ez felvágás és ne mutogassa. „Utána már belém nevelődött, hogy maradjunk szerények és segítőkészek” – fűzte hozzá. Kitért arra is, hogy az egyetemen megismert néhány külföldi diákot, akikkel belevágott egy közös start-upba, de próbálják ezt haza is hozni.