Magánklinikát nyitna a Semmelweis Egyetem

A szakértői anyagot már bemutatták Balog Zoltán miniszternek is.

MN
2017. 12. 09. 7:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két éven belül saját magánklinikát hozhat létre a Semmelweis Egyetem – írta szombati számában a Népszava.

Az írás szerint Lang György, az egyetem mellkassebészeti k linikájának megbízott igazgatója egy szakmai konferencián arról beszélt, hogy stratégiai fejlesztési projekteket dolgoztak ki egyebek mellett arra reagálva, hogy az utóbbi években mind több befektető jelenik meg a fizetős egészségügyben. Ebben a versenyben pedig nem szabad lemaradnia a Semmelweis Egyetemnek sem. Megjegyezte, hogy az intézményben gyógyítók 60 százaléka már most is dolgozik magánellátásban.

A Semmelweis Egyetem leendő magánklinikájáról készült szakértői anyagot már bemutatták Balog Zoltán miniszternek is. A céljuk, hogy legalább annyi bevételhez jussanak a magánklinika szolgáltatásaiból, mint amennyit az állami ellátásért kapnak – mondta a professzor. Ezt az összeget részben vissza lehet forgatni az állami szolgáltatásokra, illetve az orvosi jövedelmek javítására, és hozzásegíthet a hálapénz megszüntetéséhez is – tette hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.