„Ősszel igazából csak mi voltunk az utcán”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szél Bernadették nem akarják kifizetni az ÁSZ-bírságot. A terepmunkára és a közösségi médiára épít majd az LMP. Interjú.

Katona Mariann
2017. 12. 27. 4:58

– Sokat panaszkodnak arra, hogy a kormány bekebelezte a sajtó egy részét, illetve az óriásplakát-piac sem nagyon áll már az ellenzék rendelkezésére. Mit tanácsol Ron Werber, hogyan juttassák el az üzeneteiket az emberekhez?
– Mára világosan látjuk, már nem demokráciában politizálunk, és a sajtószabadság sem érvényesül. Éppen ezért mi elsősorban a terepmunkára, az emberek közötti jelenlétre fogunk koncentrálni, illetve az internet adta lehetőségeket fogjuk kihasználni. Ezek azok az eszközök, amelyeket nem tud kontrollálni a hatalom.

– A baloldali ellenzék pártjai között most van valamilyen szintű megállapodás, legalábbis a 106 egyéni jelöltről. Elképzelhető, hogy a finisben majd visszalépjen egy LMP-s politikus mondjuk egy baloldali jelölt javára?
– Az ellenzéki összefogásról, együttműködésről változatlan az álláspontunk. Mi a Gémesi György vezette Új Kezdettel kötöttünk szövetséget, és elindulunk 106 jelölttel. Nem tartom kizártnak, hogy másokkal is együttműködjünk majd, de csak olyanokkal, akik a korszakváltásban érdekeltek. Márpedig az elmúlt huszonhét év pártjai és személyei nem ilyenek.

– A Jobbik gigabírsága után – csakúgy, mint szinte minden ellenzéki pártot – önöket is megbüntette az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Befolyásolja a kampányukat ez az összeg? Hiszen egyelőre úgy fest, be kell majd fizetniük.
– A legfontosabb az, hogy mi nem fogadjuk el ezt a mondvacsinált indokkal kirótt 9 millió forintos büntetést, a 15 napos határidőn belül válaszolni fogunk az ÁSZ-nak. Én már mondtam korábban is, ez benne volt a levegőben, bármikor mi lehetünk a következők. Meg is történt, abszolút várható volt, hogy a Fidesz ilyen módon is vissza fog élni az erejével. Most 9 millió forintról van szó, de az a riasztó, hogy könnyen lehetne ennek a tízszerese vagy hússzorosa, hiszen nem volt érdemi vizsgálat, a büntetés mértéke hasraütésszerű, valójában ez az egész egy erődemonstráció a Fidesztől, hogy még ezt is megteheti.

– Hol éri majd az újév, és mivel tölti a január elsejét?
– A szilveszterestét hagyományosan a családommal és barátokkal töltöm, sok-sok gyerekkel. Január elsején pedig mindig a lakóhelyem, Budakeszi környékén kirándulunk nagyokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.