– Nekem nincs amiatt rossz szájízem, hogy egy kisnyugdíjastól kérjek – válaszolta pénteken Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arra a kérdésünkre, hogy etikusnak tartja-e, illetve kérne-e néhány ezer forintot egy kisnyugdíjastól a Fidesz nevében. Az államtitkár – aki egyben a párt alelnöke is – szerint ha valaki úgy érzi, hogy a saját eszközeivel hozzájárulna Magyarország még biztonságosabbá tételéhez, azon nincs semmi kifogásolnivaló.
Mint ismeretes, milliós nagyságrendben küldött ki leveleket a Fidesz, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök, a párt elnöke arra kéri a címzetteket, hogy lehetőségük szerint támogassák a kormánypártot a milliárdos Soros György elleni küzdelemben. Novák Katalin sajtótájékoztatóján további kérdésre válaszolva közölte, hogy nem tett még felajánlást pártjának, még a levéllel sem találkozott a postaládájában. „Környezetemben ugyanakkor többen pozitívan fogadták a levelet, és jelezték, hogy lehetőségeikhez mérten örömmel támogatják a Magyarország védelmét szolgáló tevékenységet” – idézte fel az államtitkár, hogy mit mondtak – kissé gépiesen – neki azok, akik már megkapták Orbán Viktor postai küldeményét.
Elmondása szerint a pénzgyűjtés a pártpolitikában bevett gyakorlat, számos magyar párt esetében történt már ilyen, valamint nemzetközi téren is sokan kérnek támogatást a tevékenységükhöz. – Senki nem kényszerít senkit, hogy ezt a támogatást odaadja – folytatta a politikus. Novák Katalin annak bizonygatásába is belefogott, hogy nem jár szankcióval, ha valaki nem fizet be pénzt, miközben erre vonatkozó kérdés a sajtótájékoztatón egyébként nem is hangzott el.
Pártja szándékait szinte véletlenül leleplezve a pénzgyűjtési akció politikailag nagyon fontos funkciójára is felhívta a figyelmet az államtitkár. „Lehet, hogy valaki pár száz vagy pár ezer forintot tud hozzátenni a sajátjából, de ezzel maga is elköteleződik az ügy mellett” – jelentette ki. Ez egybevág több fideszes politikusnak a HVG.hu-val megosztott információjával, illetve amit Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője is megosztott csütörtökön lapunkkal. A Fidesz a pénzgyűjtéssel próbálja mozgósítani választóit, és akik fizetnek a pártnak, azok mindenképp szeretnék voksukkal győzelemhez segíteni a Fideszt a tavaszi választáson. Másképp mondva: mennek a pénzük után.
Nőhetnek az ösztöndíjak
Ha a Fidesz rendre a szociálisan rászorulók támogatásáról és a jól teljesítők elismeréséről beszél, ez alapján tervezik-e a felsőoktatási szociális és tanulmányi ösztöndíjak emelését? – kérdeztük Novák Katalintól a fiatalok támogatásáról tartott sajtótájékoztatóján. Elmondta, a kormány és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája közti egyeztetés tavaly óta zajlik, és reálisnak tartja, hogy ennek eredményeként már 2018 szeptemberétől emelkedjenek az ösztöndíjak.