Soros György hosszú, göcsörtös keze talán már a nemzet génállományát babrálja, de a kormány ezen a fronton is megálljt parancsol a széthullás erőinek: négy év alatt összesen 12,2 milliárd forintos plusztámogatást adnak a hazai génmegőrzési központoknak – derül ki a Magyar Közlönyből.
A kormányhatározat szerint „nemzeti genetikai erőforrásaink megvédését és folyamatos fejlesztését” segítik ezzel a pénzzel, de a szerencsétlenül megfogalmazott indoklás ellenére nem fajelméleti projektről van szó:
a Kárpát-medencében még fennmaradt hagyományos magyar állat- és növényfajták felkutatását, génmegőrzését támogatják, és a közeljövőben egy állami génbank felállítását is tervezik a meglévő genetikai raktárak összekapcsolásával.
A forrásra számíthatnak a hazai ebfajták tenyésztőszervezetei is – hogy ők mennyi pénzt kapnak, azt a Magyar Közlöny már nem részletezi. A határozatban említett legnagyobb keretösszeget, 5,6 milliárd forintot mindenesetre jövőre kapják meg az érintett génbankok, így a Növényi Diverzitás Központ, a Haszonállat-génmegőrzési Központ, a nemzetipark-igazgatóságok és a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.
A támogatás kifizetése a terv szerint 2022-ig történik meg, de az érintett szervezetek később sem maradnak segítség nélkül, a kormányhatározat ugyanis 2023-tól évi 822 milliós többletforrást ütemezett be nekik.