A vállaltnál sokkal több menekültet fogadott be a kormány

A miniszterelnök által aláírt kormányrendeletek évente 10 és 20 fős keretszámot állapítottak meg.

MN
2018. 02. 19. 13:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány által vállalt létszám többszörösét fogadta be menekültekből az ország 2012 és 2015 között: a miniszterelnök által aláírt kormányrendeletek évente 10 és 20 fős keretszámot állapítottak meg erre az időszakra, a Központi Statisztikai Hivatal nyilvántartásából azonban kiderül, hogy ebben az időszakban jelentősen többen kaptak menekültstátuszt, mint a meghatározott maximum – írja a Hír TV.

A bevándorlási hivatal adatai alapján a menekültek befogadása idén januárban is folytatódott, oltalmazottként 86, menekültként pedig 10 ember kérelmét fogadták be a magyar hatóságok.

Egyébként mind az oltalmazott-, mind a menekültstátus a magyar állampolgárokkal egyenlő jogokat biztosít, a menekültstátust nehezebb megszerezni. Oltalmazottstátust az kaphat, aki menekültstátusra nem jogosult, de ha visszatérne hazájába, veszélyben lenne az élete. Az oltalmazotti státust háromévente felülvizsgálják. A befogadotti státus csak tartózkodási engedélyt jelent.

Az utóbbi időben nagy visszhangot kapott, hogy Altusz Kristóf, a Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Times of Malta című lapnak arról beszélt: tavaly 1300-an kaptak menekültstátust Magyarországon, de a kormány ezt az érintettek biztonsága érdekében nem tette közzé.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.