„Hódmezővásárhely ma este csodát tett” – fogalmazott Facebook-üzenetében Botka László, az MSZP visszalépett miniszterelnök-jelöltje.
A politikus videoüzenetében elmondta: Hódmezővásárhelyen egy olyan, politikán kívülről érkezett jelölt győzte le Lázár Jánost és a Fideszt, akinek nagyon elege lett a rendszerből. „Győzni tudott egy olyan városban, ahol az elmúlt évtizedekben csak a Fidesz győzött” – hangsúlyozta, majd „Szeged polgármestereként, ellenzékiként, Márki-Zay Péter támogatójaként, de leginkább édesapaként” kijelentette: „Magyarország legfőbb érdeke, hogy április 8-án leváltsuk a Fideszt”.
Ezután a szocialista városvezető kitért arra, hogy február 25-e megváltoztathatja Magyarország történetét, mert az ellenzék megmutatta, hogy milyen erős együtt, hogy közösen „el tudják zavarni, le tudják váltani a fideszes kiskirályokat”, és „vissza tudjuk foglalni a saját országunkat, a saját hazánkat”.
Üzenetében emlékeztetett: „mindig is azt képviseltem, hogy minden választókörzetben a legesélyesebb ellenzéki jelöltnek kell indulnia”. A választókat arra kérte, hogy menjenek el április 8-án szavazni, és szavazzanak a körzetükben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre. „Két dologra figyeljenek, egyrészről, hogy a jelölt tényleg le akarja váltani az Orbán-rezsimet, másrészről pedig, hogy megvan-e a helyi támogatottsága” – intett Botka László.
Az ellenzéki pártokat ugyanakkor arra kérte, hogy könnyítsék meg a választók dolgát, ne a túlélésre játszanak, és ne a költségvetési támogatásra. „Teremtsék meg a feltételét, hogy minden választópolgár minden választókörzetben megtalálhassa a győzelemre leginkább esélyes jelöltet” – hívta fel az MSZP-s politikus az ellenzéki pártok figyelmét.
„Itt a vásárhelyi példa. Tessék követni mindenütt az országban!” – szólított fel Botka László a videoüzenete végén.