„Úgy vélem, hogy alapos munkát végeztem, amit az elmúlt időszakban született bírósági ítéletek is igazoltak” – nyilatkozta korábbi feladatáról Budai Gyula, az Orbán-kormány egykori elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztosa a kormányközeli Magyar Időknek.
Ugyanakkor azt is elismerte, és egyben problémának tartja, hogy a bíróságok részrehajló ítéleteket hoznak, főleg azokban az ügyekben, amelyekben politikusok is érintettek.
„Itt inkább az lehet a probléma, hogy a bíróságok, ha politikus is érintett az ügyben, nem mernek olyan döntést hozni, mintha egy átlagos emberről lenne szó. Pedig ugyanazokat a jogszabályokat kell alkalmazni” – mondta a volt kormánybiztos, hozzátéve, hogy szerinte a média befolyással van az ítéletekre is.
„Csak a média rátelepszik az egészre, tudósít róla, fókuszban van, és elbizonytalanodnak a bíróságok is” – emelte ki.
Budai Gyula úgy véli, a bíróságokon nem volt meg a rendszerváltás, bár hozzáfűzte, hogy ezt nem ő mondja, mások mondják; legutóbb két, a pályáját elhagyó bíró tett ilyen kijelentést az egyik kereskedelmi adón.
Nem először támadja a bírákat Budai Gyula, nemrég a parlament igazságügyi bizottságában kommunistázta le a teljes magyar bírói kart, miközben bekapcsolva felejtette mikrofonját.