Csak a választás után derül ki, bűnös-e Hadházy Ákos

Meghosszabbították a nyomozást, amely a nemzeti konzultációval kapcsolatos kijelentései miatt indult.

Hutter Marianna
2018. 02. 13. 19:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meghosszabbították a nyomozást, amely az LMP-s Hadházy Ákos nemzeti konzultációval kapcsolatos kijelentései ügyében indult – tudta meg a Magyar Nemzet.

A kormány ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az ügyben, végül „becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel nyilvánosságra hozatalának bűntette miatt” kezdődött nyomozás, amelynek a határideje kedden járt le. A Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy a nyomozás határidejét április 13-ig meghosszabbították. Vagyis az április 8-án tartandó választás után derül ki, bűnös-e az ellenzéki politikus. 

Hadházy azzal haragította magára a kormányt, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint valótlanságokat állított a nemzeti konzultációval kapcsolatban, különös tekintettel a részvételi adatokra. Az LMP-s politikus ugyanis novemberben azt közölte, kilencvenkilenc százalékig biztos abban, hogy „kamu” a kormány által akkor bemondott adat, és nem éri el az 1,7 milliót a visszaküldött ívek száma. 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.