Nem lesz pénz, ha nem az Orbán-kormányhoz lojális jelölt nyer a választáson – ez a régi, de újra és újra felbukkanó, alig burkoltan zsaroló, fenyegető „kampányszöveg” legutóbb a Borsod megyei Putnok választópolgárait világosította fel a választás tétjéről. A Hír TV számolt be arról hétfőn, hogy Tamás Barnabás polgármester trágár stílusban azzal fenyegetőzött, hogy az országgyűlési választás után megnézheti magát az, aki nem a Fideszre szavazott, és megérti, hogy nem kap támogatást az a település, ahol nem fideszes a képviselő. – Semmit nem fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék. Ahol nem ránk szavaznak, mert az úgyis kiderül, ott megnézhetik magukat – fogalmazott a polgármester.
Vagyis magyarra fordítva: szabad és lehet is másra szavazni, de akkor nem lesz új óvoda vagy stadion. Ez a faék egyszerűségű érvelés a február 25-ei, hódmezővásárhelyi polgármester-választás kampányában is előkerült a Fidesz repertoárjából. – Ha nem szavaznak Hegedűs Zoltánra, azzal ugyan saját magukkal jól kitolnak, de a barátság még megmarad – a többi között ezt jelentette ki Lázár János az egyik lakossági fórumán, amelyen maga a fideszes polgármesterjelölt is jelen volt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Hódmezővásárhelyhez tartozó, a város közelében lévő Kútvölgy apró falujában járt. Arra biztatta a politikus az embereket, hogy a „város fejlődése érdekében” ők is Hegedűsre szavazzanak a februári választáson.
A Modern városok program esetében az egyik kasszakulcs Kósa Lajos kezében van. A megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter szintén a hódmezővásárhelyi időközi választás kapcsán dobálózott a milliárdokkal. – Körülbelül 157 milliárd forint állami fejlesztési támogatásra számíthat a város 2022-ig, ebből az összegből pedig már 4 milliárd forintot folyósítottak is a településnek – árulta el lapunk kérdésére. Szavai azért érdekesek, mert a kampány során a Fidesz szórólapokon és sajtótájékoztatókon is arra figyelmezteti a lakosságot: ha nem a kormánypárt jelöltje, Hegedűs Zoltán lesz a város polgármestere, akkor nem biztos, hogy megérkeznek a településre a megígért pénzek. Emlékezetes, hasonló üzenettel kérte a vasárnapi – botrányt kavaró – mise végén Németh László esperes is, hogy a fideszes jelöltet támogassák a hívek. Kósa úgy véli, ha a független Márki-Zay Péter nyerne Hódmezővásárhelyen, akkor mindent kétszer-háromszor kell majd ellenőrizni, mert nem becsületes emberről van szó.
A jelek szerint Heves megyében sem érdemes rosszban lenni a kormánypárti országgyűlési képviselővel, Hatvanban éppen Szabó Zsolttal, illetve a hozzá lojális politikusokkal. Többször írtunk korábban arról, hogy Szabó Zsolt fejlesztési államtitkár állóháborút vív Hatvan városával, ezzel párhuzamosan Hatvan alig kap EU-s terület- és településfejlesztési operatív programos, úgynevezett topos pénzeket. Az államtitkár összeveszett a fideszesként megválasztott Horváth Richárd polgármesterrel, és emiatt látványosan kikerülik az önkormányzatot a támogatások. Csupán 55 millió forintnyi támogatás jutott Hatvannak a 9,7 milliárd forint értékben benyújtott pályázatokból, miközben a Szabóhoz lojális polgármesterek által vezetett települések milliárdokat nyertek. Még 2017 októberében a Magyar Narancs írt arról, hogy a Tolna megyei Dombóvár baloldali polgármestere szerint bizonyítékuk van arra, hogy politikai okokból kaszálták el a város több olyan, EU-s forrásra hajtó pályázatát, amelyet minisztériumi szakértők támogatásra javasoltak, de a megyei önkormányzat fideszes vezetése ezt nem vette figyelembe.
Kövér László házelnök pedig 2016 februárjában kampányolt Salgótarjánban az időközi választáson induló fideszes polgármester-jelölt mellett. – Ha a salgótarjániak gyermekeik, unokáik számára élhető jövőt szeretnének, nem szabad hibát elkövetniük az időközi választáson – fogalmazott a fideszes politikus. A város adóssága szempontból megérte szerinte volna olyan polgármestert választani, aki megtalálja a partneri viszonyt a kormányzattal.