Elutasították a Czeglédy Csaba képviselői nyilvántartásba vétele elleni fellebbezést

A több milliárd forintos költségvetési csalással vádolt Czeglédy képviselőjelölt lehet.

MTI
2018. 02. 26. 16:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn érdemi vizsgálat nélkül elutasította azt a fellebbezést, amit egy magánszemély nyújtott be Czeglédy Csaba egyéni képviselő-jelöltkénti nyilvántartásba vétele ellen.

A Vas megyei 1-es számú választókerület pénteken vette nyilvántartásba jelöltként Czeglédy Csabát, ez ellen érkezett határidőben fellebbezés. A magánszemély beadványában arra hivatkozott, hogy Czeglédy Csaba ellen jelenleg több milliárd forintos költségvetési csalás miatt folyik büntetőeljárás, és ezért előzetes letartóztatásban van. A beadványozó a választás tisztaságának megóvása, a jóhiszemű joggyakorlás érdekében kérte a nyilvántartásba vételről szóló határozat megváltoztatását. Hivatkozott arra is, hogy Czeglédy indulása – a jelöltséghez kapcsolódó mentelmi jog miatt – felveti a joggal való visszaélés lehetőségét is.

Az NVB hétfőn tárgyalta a fellebbezést, és egyhangúlag érdemi vizsgálat nélkül elutasította arra hivatkozva, hogy a jogorvoslat benyújtója nem jelölte meg a konkrét jogszabálysértést, és bizonyítékot sem csatolt, holott ezek elengedhetetlenek az érdemi vizsgálathoz.

Patyi András, a bizottság elnöke hangsúlyozta: a fellebbező nem jelölt meg olyan jogerős bírósági döntést, amely Czeglédy Csaba választójogból kizárását megalapozta volna, a folyamatban lévő büntetőeljárásra hivatkozás nem lehet alapja a fellebbezés érdemi vizsgálatának. Emellett – tette hozzá – a fellebbezés azt állítja, hogy a jelöltté válás célja kizárólag a büntetőeljárás alóli mentesülés, de erre vonatkozóan sem csatolt bizonyítékot.

Az NVB határozata nem jogerős, három napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani ellene a Kúriához.

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott, és a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, nem fizették meg.

Czeglédy Csaba, az Éljen Szombathely!, az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi önkormányzati képviselője ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája legutóbb december 13-án hosszabbította meg három hónappal a politikus előzetes letartóztatását.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.