Helyreigazítás :
Fenti cikkekben (így a 2018.február 23-i, „Maffiózókkal szövetkezett szavazatokért a Fidesz, főpróba Hódmezővásárhelyen” című írásban, és a 2018.február 24-i, „Hódmezővásárhelyi szavazatvásárlás: Szíjjártó bizonyítékot követel, az ellenzék nem lepődne meg” című írásban) valótlanul híreszteltük, hogy a helyi Fidesz a Hit Gyülekezetén keresztül támogatja a Romano Krajt. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Hit Gyülekezete nem vett részt a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választás kampányában, a cikkekben bemutatott Romano Kraj nevű szervezethez semmi köze, nem vett részt semmiféle szavazat-vásárlásban.
Nem minisztertársától, hanem a Hír TV-től követelte a bizonyítékokat Szijjártó Péter annak az esetnek a kapcsán, amiről a Célpont számolt be, vagyis hogy hatmilliárdos költségvetési csalás elkövetőivel szövetkeztek a roma szavazatok megszerzéséért a csongrádi fideszesek.
– Látszik, hogy kampány van, mert azért a fantáziák meglódulnak, úgy látom – kommentálta az esetet szombati sajtótájékoztatóján a külgazdasági és külügyminiszter, a szavazatvásárlási ügyben megnevezett személyeket pedig arra biztatta: pereljenek.
Lázár János és a Fidesz megfogadta Szijjártó tanácsát: aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt azonnal feljelentést tesznek a Hír TV és az Index ellen a Célpont című adásában a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választással kapcsolatban elhangzott, és az Index által is „híresztelt”, a minisztert érintő rágalmak miatt – közölte a Miniszterelnökségi Sajtóiroda pénteken este az állami hírügynökséggel. Hozzátették, hogy kezdeményezik a szükséges sajtó-helyreigazítási eljárásokat is, megfelelő helyreigazítást követelve, valamint haladéktalanul személyiségi jogi pert is indítanak.
A Hír TV meg akarta kérdezni Lázár Jánost is, milyen kapcsolatban van a Romano Kraj nevű cigányszervezettel, de a miniszter annyira sietett, hogy nem volt ideje válaszolni.
A Célpont riportjában azt leplezte le, hogy Horváth József, Magyarország (egyik) cigánykirálya, a Romano Kraj elnöke politikai védettségért cserébe azt ígérte a kormánypártnak, hogy a csongrádi romák és a cigánysorokon élő szegények a Fideszre szavaznak majd a parlamenti választásokon. A hódmezővásárhelyi polgármester-választás lesz az a minta, a választási iparág helyi mélytorkai szerint a városban nagyjából 2500 szavazatot lehet megvenni.