Karácsony Gergely nyílt levelet írt az ellenzéki pártoknak, amelyben március 15. közös ünneplését kérte. Az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje kiemelte, a vélemények és az elképzelések különbözősége nem lehet akadálya annak, hogy az ellenzék közösen foglaljon állást az értékek, a szabadság, a demokrácia és a változás szükségességében. Még ha ez nem jelent is szövetségkötést, annyit mindenképpen, hogy együtt fejezhetnék ki: szükséges a változás Magyarországon.
Négy éve szintén közös tüntetésen gondolkodott az ellenzék, amelyet végül a rossz idő akadályozott meg, ám néhány nappal később több tízezren tüntettek a kormányváltásért.
A nyílt levél:
Kedves Szövetségesek!
Sorolni is nehéz lenne, mennyi bűnt követett el a most hatalomban lévő kormány. Igazságtalan országot teremtettek, ahol csak a fideszeseknek megy jól. Leépítették a demokráciát, támadást indítottak a civil szervezetek ellen, és távolabbra vittek minket Európától.
2018-ban változtatni kell.
A változáshoz azonban meg kell mutatni: többen vagyunk mi, akik elégedetlenek, akik más kormányt akarnak, mint a Fidesz támogatói. Nincs erre jobb alkalmunk, mint március 15-e, a szabadság és a nemzeti függetlenség ünnepe.
A sorsdöntő 2018-as választás előtt a XXI. Század Társaság és a magam nevében közös március 15-i megemlékezésre és demonstrációra hívunk titeket. Mutassuk meg együtt, ellenzéki pártok, civil szervezetek, a változást kívánók széles közössége, hogy másképp kell kormányozni Magyarországot!
Tudjuk, hogy nem mindenben értünk egyet, ahogyan tudjuk azt is, hogy különböző elképzeléseink vannak azzal kapcsolatban, milyen Magyarországot szeretnénk – sőt mást gondolunk arról is, milyen konstrukcióban kell indulni a 2018-as választáson. Mindez azonban nem akadályozhatja meg közös kiállásunkat közös értékeink, a szabadság, a demokrácia és a változás szükségessége mellett.
A közös ünneplés nem jelent formalizált szövetséget. Nem jelenti önállóságunk feladását. Még csak azt sem jelenti, hogy egyet kell értenünk mindenkivel, aki közös színpadunkon szerepel. A kormányzati propaganda úgyis gátlástalanul odarajzol minket egy képre olyanokkal, akikkel sosem vállalnánk politikai közösséget.
A közös ünneplés csak annyit jelent, hogy együtt mondjuk ki: változásra van szükség Magyarországon!
Ne szerezzük meg azt az örömöt a Fidesznek, hogy hat-nyolc kisebb rendezvényt állíthat szembe a saját megemlékezésével!
Találkozzunk március 15-én!
Barátsággal:
Karácsony Gergely