Vesztegetés miatt nem, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás ügyében azonban tovább nyomoz a debreceni ügyészség Kósa Lajos felesége cégének ügyében – olvasható a Hír TV oldalán.
Az asszony tavaly májusban 6 millió forintért vette meg a Tócó-Pece Kft.-t, amelynek eszközállománya korábban 140 millió forintra rúgott. Kósa ezt azzal magyarázta, hogy a cég az értékesítés előtt eladósodott, az üzletet azonban gyanússá tette, hogy az eladó Kósa régi fegyvertársa, Fiák István ügyvéd volt, a miniszter pedig jó néhány – Fiák és üzleti köre számára fontos – törvényt kezdeményezett.
A tulajdonosváltás után nem sokkal nyújtotta be például a diákszövetkezetek mintájára induló nyugdíjas-szövetkezetekről szóló törvényt.
Az ügyben az LMP-s Hadházy Ákos tett feljelentést.