Reagáltak a pártok Kövér László szombatin kiszivárgott hangfelvételére, amelyben elismerte, volt némi „földrajzi bűvészkedés” a választókerületek kialakításakor.
Az LMP úgy fogalmaz, Kövér László lebuktatta a Fideszt. „Kövér László beismeri, hogy a Fidesz–KDNP úgy csalta el, úgy manipulálta a rendszert, hogy az a jelenlegi kormánynak kedvezzen, de beismerik, hogy ezt az MSZP-től tanulták. Az látszik, hogy az elmúlt 28 évben a két nagy párt kéz a kézben üresítette ki a magyar demokráciát, és kéz a kézben süllyesztette mocsárba a magyar közéletet” – reagált Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője.
Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje úgy látja, bizonyosságot nyert, hogy nem tisztességes a választási rendszer, ám ennek ellenére mindenkit arra buzdít, hogy vegyen részt a választáson, és minden körzetben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre adja le a szavazatát. „Kövér László szavait akként kezeljük, hogy Magyarországon 2018-ban nem szabad, nem tisztességes választásokra kell készülni. Az egyéni választókerületek a Fidesznek lejtenek, a győzteskompenzáció a Fidesznek lejt, és emellett van a határon túli magyarok szavazati gyakorlatának egyenlőtlensége: van, aki borítékban szavazhat, van, aki csak a konzulátuson. Ez elfogadhatatlan egyenlőtlenséget teremt” – mondta Szigetvári.
„Kövér Lászlóról kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyben elismeri a Fidesz választási csalását. Kimondta, hogy a kétharmad birtokában magukra szabták a választókerületeket azért, hogy teljesen ellehetetlenítsék az ellenzéket” – ez már az MSZP közleményében olvasható.
„Kövér Lászlótól most már azt is tudjuk, hogy mire számíthat az ország, ha ők maradnak hatalmon. Szavaiból kiderül, hogy bármilyen csalást, törvénytelenséget megtehetnek továbbra is, mert mivel ők kormányoznak az lesz törvényes, amit a Fidesz mond. Ugyan a kétharmad már nincs meg a Fidesznek, de vannak még eszközei egy újabb csalás előkészítéséhez. A Nemzeti Választási Bizottság pedig már meg is kezdte a munkát, mindent megtesznek azért, hogy Orbánéknak lejtsen a pálya” – írják a szocialisták.