A jelek szerint Szabó Zsolt államtitkár és fideszes országgyűlési képviselő mellett a hozzá hűséges polgármesterek is rossz néven vették Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Szabót illető éles és nyílt kritikáját. Annyira felháborodtak, hogy közös levélben tiltakoznak ellene – értesült a Magyar Nemzet. A nyilatkozatot az a herédi fideszes polgármester kezdeményezte, aki kedden a helyi postahivatalban „szólt be” egy alkalmazottnak, amiért nem írta alá az államtitkárt támogató ajánlást.
Kómár József László nyilatkozni nem akart, de elismerte: ő kezdeményezte a levelet. A nyilatkozatban a településvezetők egyetértenek az államtitkár tevékenységével: azzal, hogy az egyébként is fejlett Hatvannal szemben a térség kisebb településeit részesíti előnyben. A levelet Szabó Zsolt február eleji évértékelő rendezvényén tették a polgármesterek elé. Több érintett településvezetővel is beszéltünk, név nélkül azt mondták: nem presszionálták őket, illedelmesen kérték az aláírásukat.
Az említett évértékelőn egyébként „biodíszletként” ültették le Szabó köré a polgármestereket. Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője, és Liebmann Katalin televíziós szakember kérdéseinek szemmel láthatóan nem az volt célja, hogy megizzasszák a képviselőt, így sem a Horváth Richárddal, Hatvan Fidesz-színekben megválasztott polgármesterével való vitáját, sem Lázár János kritikáját nem érintették. Horváthot információink szerint meg sem hívták az eseményre.
A Szabó Zsoltot támogató aláírások gyűjtésében aktív szerepet vállaltak a képviselő politikai munkatársai is. Tarnabodon például az évértékelő napján ülésezett a helyi testület, így Szabó közvetlen munkatársa vitte el az önkormányzathoz aláíratni a nyilatkozatot. A választókerület 38 polgármesteréből végül 36-an írták alá a levelet.
A hűségnyilatkozat közvetlen előzménye a február 1-jei kormányinfó, amelyen Lázár János nyíltan megfeddte Szabó Zsoltot. A miniszter a Magyar Nemzet kérdésére kijelentette: az államtitkár súlyos hibát követett el. Ezzel arra utalt, hogy – mint azt lapunk bemutatta – Hatvannak csak morzsák jutottak a Terület- és településfejlesztési operatív program megyei pályázatain, miután Szabó összeveszett Horváth Richárddal, miközben a Szabóhoz hű polgármesterek települései milliárdokat nyertek. Lázár János elrendelte a pályázatok felülvizsgálatát, és azt is kijelentette: az ügyben a polgármesternek száz százalékban igaza van.
Hasonló polgármesteri támogatást láthattunk a hetekben Veszprém megyében is. Ott Ovádi Péter fideszes jelöltnek tettek hűségesküt a településvezetők.