Érezhetően lelassult a budapesti Nagykörúton közlekedő 4-es és 6-os villamos, főként az elhasználódott pályaszerkezet miatt – írja az Index. A vonal 24 szakaszán van érvényben sebességkorlátozás, ezért a menetrendben meghatározott 29 perces menetidő valójában 33-34 percre növekedett, ami 15 százalékos lassulást jelent. Az Index saját mérései szerint legrosszabb eredményeket a Boráros tér és a Corvin-negyed között, valamint a Baross utca és a Blaha Lujza tér között, de rossznak számít még a Margit híd utáni budai szakasz is – igaz, utóbbinál főleg a fonódó villamos lassítja a tempót.
Elismeri a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) is, hogy a lassulás okai alapjában véve a vonalra elrendelt, pályaállapot miatti sebességkorlátozások. Ahol a tervezett 50 km/óra helyett 20 km/óra körüli sebességkorlátozást kellett bevezetni – sőt, több helyen van 10 km/órás is –, ott a villamosok lekésik a számukra tervezett szabad jelzést, ami 1-1 perccel növeli a menetidőt, illetve a Margit hídi 30 km/órás sebességkorlátozás is irányonként 1-1,5 perces menetidő-növekedést okoz.
Jóval rövidebb a vonal extrém terhelése miatt a vágányok élettartama, mint az átlagosan számítható élettartam, de a pályafelújítási program is csúszik. Ennek oka a BKV szerint, hogy a síncserét tervezni kell, hatósági jóváhagyás is szükséges, amire külön közbeszerzési eljárást kell kiírni. Egy-egy szakasz felújításának költségei olyan mértékűek, hogy a BKV-nek sincs egyszerre ennyi fejlesztési pénze.
A cég szerint a négy-öt perc késés miatt az eljutási idő nagyobb, de nem marad ki egy járat sem, mert a fordulóidőben (ugyanarról a végállomásról ugyanannak a kocsinak a két, egymást követő indulása között eltelt idő) belefér a késés. A szerelvények egyszerűen rövidebb időt töltenek a végállomásokon, így tudják tartani a menetrend szerinti indulást.
Baj csak akkor lesz, ha megkezdődik az M3 metró középső szakaszán – a Lehel tér és a Nagyvárad tér közt – is a felújítás. A pótlásban jelentős szerepe volna a 4/6 villamosnak, ami még több utast jelent. Reméli a BKV, hogy az M3 metró középső szakaszának pótlása előtt lesznek olyan beavatkozások a pályán, amelyek hatására javulhat a sínek állapota, és csökken a késés.