Az LMP társelnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal támasztotta alá, hogy a Fidesz minden egyes alkalommal leszavazta az ügynökakták nyilvánosságra hozásáról az LMP által beterjesztett javaslatot a Parlamentben.
Állításukat igazolja az is Szél Bernadett szerint, hogy a Fidesz már nem tud különbséget tenni az állami vagyon és a saját vagyona között, „ipari szintű" korrupció van, amelynek semmi köze a Fidesz által említett új nemzeti tőkésréteghez. A nagyobbik kormánypártnak Szél Bernadett szerint a saját működése fenntartása miatt korrupciós hátteret kell üzemeltetnie. „Úgy költik a pénzünket, mintha nem lenne holnap” – idézi a képviselőt az állami hírügynökség.
A propaganda a harmadik bizonyíték arra, hogy a Fidesz kommunista párt lett – mondta Szél Bernadett, aki szerint ennek a szintje minden képzeletet felülmúl. A Fidesz felépített egy „propagandavalóságot”, ebbe próbálnak visszavonulni, és Orbán Viktor miniszterelnök nem hajlandó vitázni sem.
Semmi sem drága
Kérdésre válaszolva Szél Bernadett hangsúlyozta: a Fidesznek a hatalomért semmi sem drága, ezért az LMP minden ellenzéki párttal együttműködik abban, hogy minden szavazóhelyiségben legyen ellenzéki és civil megfigyelő, aki figyel a választás tisztaságára. „Nagyon aggódom a választás tisztaságáért” – jelentette ki.
A Fidesz minderre csak az újabban megszokott kommunikációs panelét dobta be: a kormánypárt reagáló közleményében azt írta: „a reménytelenség gyűlöletet szít, és úgy látszik, hogy Szél Bernadettnek is már csak ez maradt. Ahelyett, hogy saját helyzetéért másokat okol, nézze meg, mit csinált a saját pártjából. Az LMP egykor azt ígérte, hogy »lehet más a politika«, mára pedig csak egy újabb kiábrándító baloldali párttá vált”.
A sajtótájékoztatón Ábrahám Júlia, az LMP budapesti 10. egyéni választókerületben induló jelöltje az egészségügy helyzetéről azt mondta, a kormány növekvő bérekről, fejlődő kórházakról, csökkenő várólistákról beszél, ezzel szemben vannak kórházak, ahol hónapok óta nincs onkológiai ellátás, orvoshiány miatt osztályok szűnnek meg, és a magyarok költenek saját zsebből a legtöbbet egészségügyre Európában. Az LMP korányra kerülve 50 százalékos béremelést hajtana végre, és fenntartható, igazságos és emberközpontú egészségügyi rendszert hozna létre – mondta Ábrahám Júlia.