– Gratulált önnek személyesen Hegedűs Zoltán vagy Lázár János?
– Nem kerestek, de a sajtó nyilvánossága előtt gratuláltak, amit én így is elfogadok.
– Lázár János arról is beszélt, hogy kíváncsian várja, hogy mi lesz az új irány, amelyet Hódmezővásárhelyen meghonosítana. Fogja keresni a minisztert – aki egyben a térség országgyűlési képviselője –, hogy egyeztessenek a város jövőjéről?
– Én Lázár Jánost a város ugyanolyan állampolgárának tekintem, mint a többi negyvennégyezer lakót, beleértve a közmunkásokat is. Nyilván tudom, hogy fontos kormányzati pozíciója van, és természetesen ennek megfelelő tisztelettel fogok viselkedni vele.
– A kampányban elhangzottak alapján felmerült az is, hogy kevesebb pénz érkezhet a városba, ha ön lesz a polgármester. Számít a pénzcsapok elzárására?
– Nem, úgy gondolom, hogy ezt Lázárék is cáfolták.
– És ha mégis?
– Megkérdeztem a jegyző asszonyt, és úgy láttam, hogy a város költségvetésében nincsen olyan tétel, amely az állam kegyétől vagy személyes döntésektől függene. Ez tehát normatív, jogszabályokon alapuló támogatás.
– Tehát úgy gondolja, hogy nem csökkenek a város forrásai?
– Nem fog kevesebb pénz jönni.
– Néhány hónapja ebben a térségben, Algyőn kellett megismételni a polgármester-választást, mert a város vezetője nem tudott együttműködni a fideszes többségű képviselő testülettel. Mit tud tenni azért, hogy ön ezt elkerülje?
– Algyő sorsát nem szeretném kommentálni, hiszen Vásárhelyen vagyunk. Töretlenül bízom a vásárhelyi emberek együttműködésében, és nagyon hálás vagyok a támogatásukért. A közgyűlés minden tagjától együttműködést fogok kérni pártállástól függetlenül, és bízom benne, hogy meg is fogom kapni.
– A győzelmét úgy kommentálta, hogy nemcsak Hódmezővásárhelynek adott reményt, hanem az egész országnak. Úgy gondolja, hogy mind a 106 egyéni körzetben működhetne olyan összefogás, ahol az LMP-től az MSZP-n át a DK-ig mindenki egy jelölt mögé áll be?
– Az állampolgárok óriási többsége a jogállam, a demokrácia, a piacgazdaság és az európai értékek mellett áll. Amennyiben a pártok bármilyen formában együtt tudnak működni abban, hogyan győzzék le minden körzetben a fideszes jelöltet, akkor mi – tisztességes, becsületes emberek – vallástól és származástól függetlenül le fogjuk tudni váltani országosan is a korrupciót és a megfélemlítést.