Márki-Zay Péter kampányzáró beszédében, szombaton a gyanús hódmezővásárhelyi közbeszerzéseket és a közfoglalkoztatottak letolvajozását vetette Lázár János miniszter és Hegedűs Zoltán alpolgármester szemére. A független polgármesterjelölt ismét a megfélemlítés és a korrupció felszámolását ígérte.
– Garantálom, hogy átláthatóvá teszünk minden közbeszerzést, bár a tíz fideszes honatya nagyon sok mindent továbbra is maga fog eldönteni, de én egyvalamiről gondoskodom, hogy tudjanak róla. Önök tudjanak róla, amikor ellopják az önök pénzét! Önök tudjanak róla, amikor önöket 300 millió forinttal megkárosítják. Önök tudjanak róla, hogy ha valakinek 30 százalékot kell visszacsorgatnia ahhoz, hogy önök vállalkozóként kapjanak egy telket az ipari parkban. Önök tudjanak róla, ha a közmunkásokat magánemberek birtokán dolgoztatják – emelte ki Márki-Zay Péter.
Az Index beszámolója szerint az volt Márki-Zay Péter sátras kampányzárójának fő mondanivalója, hogy a „félelemnek vége”. Az ellenzéki polgármesterjelölt szerint ha 10-ből hatan elmennek vasárnap szavazni, akkor a Fidesz jelöltje vereséget szenved. „De ha holnap még csak 49 százalékot szereznénk, az is győzelem, mert a Fidesz a 49 százaléktól is fél” – mondta.
– Tudásommal és gazdaságfejlesztési tapasztalataimmal, amelyeket nemcsak Magyarországon, hanem például az Egyesült Államokban szereztem, szeretném a munkahelyteremtést: munkahelyek, munkaadók Hódmezővásárhelyre csábítását, helyi vállalkozások fejlesztését és a fiatalok felkészítését a munkaerőpiacra támogatni. Ezenkívül ígérem, hogy kiállok az önkény ellen, az önkényes intézkedések ellen – fogalmazott korábban a független polgármesterjelölt.
A politikai kampányba beszállt a katolikus egyház is Hódmezővásárhelyen: a plébános nyíltan a fideszes polgármesterjelölt mögé állt. Németh László meg is indokolta, hogy miért a fideszes jelöltre kell szavazni, és miért nem Márki-Zay Péterre, aki egyben a helyi plébánia világi vezetője is.
– A második világháború óta a magyar népnek és a magyar egyházaknak, nem csak a katolikus egyháznak, nem volt olyan lehetősége, hogy ilyen támogatást élvezzen, mint a jelenlegi kormány által, amit kap. Az oktatásban, az egészségügyben, szociális téren, könyvkiadásban, és lehetne sorolni. Hódmezővásárhelyen már itt van a pénz a számlán, most kezdjük építeni a kertvárosban a harmadik katolikus templomot – jelentette ki a plébános.