Egy egész sportkomplexumot szerez meg az állam a Mocsai Lajos által vezette Testnevelési Egyetemnek, hogy a szintén Mocsai Lajos által vezetett Nemzeti Kézilabda Akadémiát fejlessze – írja a 24.hu. A balatonboglári képviselő-testület nemrég zárt ülésen döntött arról, hogy elfogadja az állam ajánlatát úgy, hogy egyelőre még el sem készült az értékbecslés. Ráadásul az állam visszakéri a volt vasutasüdülő területét is, amelyet korábban már ingyen odaadott a városnak.
Az Urányi János Sport és Szabadidő Központban van sportcsarnok, focipálya és uszoda is. 2007-ben adták át, de a beruházáshoz frankalapú hitelt vettek fel, amely később hatalmas teher lett a városnak. 2013-ban megmentőként érkezett ide a Mocsai-féle Nemzeti Kézilabda Akadémia (Neka), amelyet a kormány évi 200 millió forinttal támogatott. A városvezetés örült, hiszen a Neka jókora terhet vett le a válláról, csakhogy az akadémia időközben kinőtte magát.
A terv az volt, hogy a Nemzeti Sportközpontok felépítteti az új, 3,8 milliárd forintos csarnokot, a Nekához tartozó kollégium pedig a volt vasutasüdülő területén épül meg. Ezt a beruházás megvalósulása érdekében az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ingyenesen a város tulajdonába adta át. Aztán egy tavaly decemberi kormányrendeletből kiderült, az állam az egész Urányit meg akarja szerezni, illetve az üdülő területét is visszakéri. Ezt Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere megerősítette a 24.hunak.
A lap forrása szerint az állam több értékbecslést sem fogadott el, inkább készített egy sajátot, amelyet később titkosítottak, és még a városnak sem árulták el, mi lett az eredménye. A polgármester szerint ez nem igaz, de az önkormányzat biztosan úgy szavazott a tulajdoni hányadok megosztásáról, hogy még nem készült el friss értékbecslés. A képviselő-testület ehelyett megszabott egy minimumárat, mégpedig egy korábbi, 2014-es értékbecslés összegét, vagyis 2,124 milliárd forintot. Ennél biztosan többet ér az ingatlankomplexum, hiszen azóta folytak építkezések.