Összefogásra kérte fel a hódmezővásárhelyieket a Hír TV-nek adott interjújában Márki-Zay Péter, a város független polgármesterjelöltje. Kijelentette: csak együtt lehet megállítani a megfélemlítést és a rendszerszintű korrupciót.
Szerinte ugyanakkor a város már most példát mutat összefogásból, reménykedik az eredményekben is. „Minket ugyanaz a béklyó köt itt, Hódmezővásárhelyen, mint az országot általánosságban, ugyanaz a probléma” – közölte.
Kijelentette, ők elsősorban mégis Hódmezővásárhelyről fognak szavazni, és másodsorban remélik, az ország ebből a példából erőt merít, a ma még szétaprózódott ellenzéki pártok megértik, hogy csak együtt, összefogással lehet sikert elérni a diktatúra, a megfélemlítés és a korrupció, a hihetetlen mértékben elharapódzott korrupció ellen.
A hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást 2018. február 25-ére, vasárnapra tűzték ki.