Összellenzéki demonstrációt tartott szerda este Dunaújvárosban a Közös Ország Mozgalom, miután a város fideszes vezetése nem engedte be politikai rendezvényüket a helyi színházba. A hivatkozási alap az volt, hogy az önkormányzat nem akar politikát a színházban, annak ellenére, hogy egy hete Gyurcsány Ferenc és a DK tartott ott fórumot.
A Hír TV beszámolója szerint a mozgalom vezetője, Gulyás Márton azt mondta: Hódmezővásárhely megválasztott polgármestere, Márki-Zay Péter megmutatta, hogy van remény arra, hogy április 8-án leváltsák a Fideszt.
„Vasárnap óta ez egy másik ország. Múlt vasárnapig az ellenzéki szavazónak folyamatosan vagy a fideszes cinizmust kellett elviselnie, vagy akár a Fidesszel szemben állók cinizmusát, hogy úgyis mindegy, április 8-ának vége, jön az újabb Fidesz-kétharmad, ha nem négyötöd. A fideszes belső mérések is azt mondták, hogy nincs az az isten, hogy Márki-Zay Péter kétharmaddal tudja elhozni Hódmezőlázárhelyt” – fejtette ki.