A választási eljárási törvény egyértelmű szabálya, hogy a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) törölnie kell az országos listát, ha az egyéni választókerületi jelöltek száma nem éri el a törvényben rögzített minimumot – mondta Patyi András, a testület elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
Patyit az NVB január végén elfogadott iránymutatásáról kérdezték, amely szerint törölni kell a párt országos listáját, ha egy vagy több jelölt kiesése miatt a jelöltek száma a szavazás megkezdéséig bármikor nem éri el a törvényben foglalt huszonhetet. Az NVB iránymutatását az ellenzéki pártok kritizálták arra hivatkozva, hogy korlátozza a koordinált visszalépéseket.
A Nemzeti Választási Bizottság elnöke azt mondta: a korábbi választási eljárási törvény kifejezetten rögzítette, hogy az egyéni jelöltek visszalépése nem érinti a listaállítás jogát, de ez a szabály a mostani törvényben már nincs benne. Az önkormányzati képviselők választásáról szóló törvényben még szerepel a szabály, hogy a kompenzációs lista állításának jogát nem érinti, ha a jelöltek száma a minimum alá csökken.
Patyi szerint az iránymutatás nem kötelező érvényű, a testület tulajdonképpen előre nyilvánosságra hozta, miként fogja értelmezni ezt a szabályt. A listatörlésekről ugyanakkor egyedi döntést kell majd hoznia az NVB-nek, amelyekkel szemben bírósághoz lehet fordulni.
A testület elnöke furcsállnak nevezte, hogy még el sem kezdődött a jelöltállítás, de már az a kérdés, ki kinek a javára lép vissza. Azt kérdezte:
Nem azért indul valaki a választáson, mert szeretne szavazatot, mandátumot szerezni, a töredékszavazatokat pedig az országos listáján hasznosítani?
Azzal kapcsolatban, hogy szombaton kezdődik az országgyűlési választás hivatalos kampánya, Patyi András azt mondta, a választáson indulni szándékozó pártoknak a Nemzeti Választási Biztosságnál kell nyilvántartásba vetetniük magukat, és eddig csaknem kilencven szervezetet vettek nyilvántartásba. Úgy véli, annak, hogy ilyen sok párt jelezte már a részvételét, egyik oka az lehet, nagyon magas a bizonytalanok aránya.