Csak a kormányközeli média vehetett részt a Nemzeti Lovarda átadásán, amelyen a miniszterelnök személyesen is jelen volt. A létesítményt két cég újította fel az eredetileg becsült 1,8 milliárd helyett több mint 3 milliárd forintból. Egyik közülük a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc gyerekeinek érdekeltségében álló Fejér-BÁL Zrt., a másik pedig a miniszterelnök vejéhez köthető West Hungária Bau Kft. Az átadás időpontját is többször módosították menet közben, kötbérre azonban a kormány nem tartott igényt. A kivitelezés megbízóját, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt a Hír TV korábban több kérdéssel is megkereste, de választ nem kapott.
Az új Nemzeti Lovarda multifunkcionális lesz: rendezvény- és oktatási központként is működik, és ideköltözik a lovas színház.
A kormányfő a szombati eseményen úgy fogalmazott: a magyarokban megmaradt a lovas nemzeti lelkület, ami a lovas társadalomnak köszönhető, ahogyan az is, hogy az idén 140 éves Nemzeti Lovardát nem tudták ledózerolni. 2006-ban ugyanis még úgy tűnt, „itt bizony kő kövön nem marad” – mondta az az állami média tudósítása szerint.
„Meg kell nézni a taópénzeket. Meg kell nézni a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság abszolút eredménytelen munkásságát, mégis hétmilliárdot kapnak. Meg kell nézni a Nemzeti Lovarda felújítását, hogy mi értelme van ma Pesten lovardának, ahol a lovaknak se egy karámjuk nincsen, se egy kifutójuk, de felújítottuk több milliárdért. Kisvárdán termálvizes lórehabilitációs központot létesítenek. Abszurdum és nonszensz” – fogalmazott Bozsik József a Privátszférának.
Mint ismert, a többszörös magyar bajnok volt az, akit megfenyegetett Czerván György államtitkár, mert egy tévéinterjúban kritizálta a Mészáros Lőrinc cége által kivitelezett szilvásváradi lovasközpontot. A ma már a Jobbik színeiben politizáló sportszakember arról is beszélt a Hír TV-nek, hogy szerinte a lovasszövetség pénznyelőként működik: áramlik a pénz, de minden szakban csökken a létszám, egyre kisebb az ország lólétszáma. „A lovaságazat állami pénzmosoda” – jelentette ki.
Bozsik József szerint egyébként azért távolították el a szövetség éléről, mert kinyitotta a száját, és szólni mert a korrupciós ügyekről, amelyekben előrelépés azóta sem történt.