Republikon: Gyengült a Fidesz, erősödött a Jobbik és az MSZP

A közvélemény-kutatás szerint a DK 5, az LMP pedig 4 százalékon áll.

MN
2018. 02. 09. 8:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárt veszített népszerűségéből, az ellenzék viszont erősödött januárban – ez derül ki a Republikon Intézet januári közvélemény-kutatásából, amelyről a 24.hu számolt be elsőként.

A felmérés szerint egy hónapig sikerült megtartania a Fidesznek a rekordnak számító 57 százalékos támogatottságát a pártválasztók körében, januárra alábbhagyott a lendület: 2018 elejére 4 százalékpontot csökkent a kormánypárt népszerűsége.

A portál azt írja, a közvélemény-kutatás szerint az ellenzék a kisebb erősödés ellenére a közelében sem jár ennek az eredménynek:

A felmérés szerint a teljes népesség körében a Fidesz 32 százalékkal áll az élen, decemberben még 34 százalékra mérték a kormánypártot. A Jobbik 11 százalékkal a második, az MSZP–Párbeszéd pedig 8-cal a harmadik, ez egyaránt 1 százalékpontos növekedés. Az LMP-nek és a DK-nak 3-3 százalék jutott, a Momentumnak 2. A megkérdezettek 38 százaléka nem akarta vagy nem tudta megmondani, hogy kire szavazna, ez az előző hónaphoz képest 1 százalékpontos csökkenés – derül ki a 24.hu cikkéből.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.