Az Elios-ügy, vagyis a közbeszerzési csalás miatti közvilágítási botrány óta nem látták a Fejér megyei Csabdiban, állandó lakóhelyén Tiborcz Istvánt, noha az ottaniak szerint korábban gyakran megfordult arra – írja a Népszava. Ennél többet a tükröspusztai Tiborcz-lovarda közelében sem tudtak a vállalkozóról, ahogy a „Tiborcz-tanya” nevű luxusvillában is a fővárosba irányították a laptól érdeklődőket.
„Nem áll ő már itt meg nálunk” – mondták a helyiek, pedig korábban többször lehetett vele beszélgetni, sőt még Orbán Viktor is beállt régebben focizni és bográcsozni. A településen egyébként nemigen beszélnek az Elios-ügyről, a néhány megszólaló szerint ugyan ellopják az uniós pénzek egy részét, ugyanakkor valamennyi fejlődés is látható. A településen valóban látható fejlesztést végeztek, mivel egymilliárd forintot fordítottak új, kivilágított kerékpárútra, noha azokat a LED-lámpákat nem az Elios szállította.