Egy héttel ezelőtt az ellenzék parlamenti választásokon való csekély esélyeit latolgatta Orbán Viktor, valamint a közvélemény-kutatások egyaránt alátámasztották az „autokrata kormányfő” ez irányú állításait, mígnem vasárnap meglepetésszerű győzelmet aratott az ellenzéki pártok jelöltje az egyébként kormánypárti, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter szülővárosának is számító Hódmezővásárhelyen tartott polgármesteri választáson. „Olyan hangulat van Hódmezővásárhelyen, mint 1989-ben” – fogalmazott Márki-Zay Péter a The New York Times szerint.
A Politico.eu beszámolt a hódmezővásárhelyi választási eredményről, tudatva, hogy az ellenzéki támogatással függetlenként induló Márki-Zay Péter 57 százalékot szerzett, míg a Fidesz jelöltje 41 százalékot. Az eredmény a cikk szerint megrázta a Fideszt, és reményt keltett az ellenzékben arra vonatkozóan, hogy képesek Orbánt legyőzni vagy legalábbis súlyos kárt okozhatnak neki.
Egy névtelenség feltételével nyilatkozó vezető fideszes forrás úgy értelmezte a vasárnapi eredményt, mint a korrupciós ügyek által kiváltott népszerű frusztrációt. „A Fideszt támogatók száma többé-kevésbé ugyanaz, mint a 2014-es polgármesteri választásokon volt. Ez azt jelenti, hogy az ellenzéki pártok nagyon sikeresek voltak ennek a frusztrációnak a mozgósításában” – tette hozzá a fideszes vezető, aki szerint a pártjának van oka az aggodalomra, főképp a hódmezővásárhelyi szavazás által kiváltott pszichológiai lendület miatt.
Egy másik fideszes forrás azonban óvott attól, hogy túl sokat olvassanak ki a polgármester-választásból. Hozzátette, hogy a hódmezővásárhelyi eredménynek túl sok helyi tényezője van ahhoz, hogy kivetíthető lehessen a nemzeti szintű választásra. Ugyanakkor a második fideszes forrás elismerte, hogy a vasárnapi eredménynek fontos tanulsága van a kormánypárt számára. „Az előrejelzések nagyon nem voltak összhangban az eredménnyel” – jegyezte meg.
A cikk az ellenzék előtt álló akadályként említette, hogy a baloldali és a liberális pártok nem akarnak összefogni a Jobbikkal. Ennek ellenére az ellenzéki vezetők fordulópontként értékelték a hétvégi eseményeket. „A jég megtört” – jelentette ki Szél Bernadett, az LMP társelnöke. „Az eredmények azt mutatják, hogy a gyűlöletkampány [az ellenzék ellen] sikertelen volt ez jó jel a választások szempontjából” – tette hozzá Szél.