Belső vizsgálat után feljelentést tett a rendőrségen a ferencvárosi VIP-parkolás ügyében Bácskai János (Fidesz–KDNP) polgármester. Ám a nyomozás lezárásáig nem árulja el, valóban elbocsátották-e a kerület vagyonkezelőjének egyik munkatársát – írja a Hír TV.
„Büntetőfeljelentést tettem az ügyben, ez is bizonyítja, hogy elkötelezett vagyok az igazság kiderítésében” – jelentette ki a polgármester.
Korábban a 444.hu számolt be arról, hogy a IX. kerületi önkormányzat vagyonkezelő cége titkos listát vezet azokról az autókról, amelyek ingyen parkolhatnak a kerületben. A portál szerint közöttük volt a polgármester egyik vitorlázó csapattársa, Rudits Tibor is.
Az Együtt múlt héten közleményben tudatta: Baranyi Krisztina, a párt ferencvárosi országgyűlésiképviselő-jelöltje hűtlen kezelés, csalás gyanújával, ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a kerületben tapasztalt fideszes parkolási káosz miatt. A jelölt arra szólította föl a polgármestert, haladéktalanul indítson vizsgálatot az ügyben, aminek lebonyolításával a kerülettől és annak cégeitől független szakértőket bízzon meg. Úgy véli, a vizsgálatnak ki kell terjednie arra is, nincsenek-e más szabálytalanságok a parkolás működtetésében, például a pótdíjak behajtásával, követeléskezeléssel kapcsolatban. Baranyi Krisztina arra is felszólította Bácskai Jánost, hozza nyilvánosságra a titkos parkolási VIP-listát, az azon szereplő, jogosulatlan előnyt szerző személyek nevét.