Csaknem hetvenoldalas, a Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel címet viselő választási programmal állt elő kedden a Jobbik. Vona Gábor, a párt elnöke ennek bemutatóján arról beszélt, hogy elképzeléseik, megoldási javaslataik a jelenlegi állapotot tükrözik, de miután folyamatosan új kihívások érkeznek, a program még módosulhat, alakulhat.
A Vona Gábor által külön is kiemelt pontok:
A Jobbik vezetője szerint az elszámoltatást egy korrupcióellenes ügyészség fölállításával tervezik – hasonlóan a román mintához –, de a Fidesz-kormány által elutasított európai ügyészséghez is csatlakoznának. Elismerte, hogy a jelenlegi, Polt Péter által vezetett hatósággal nem fog működni az elszámoltatás. – El tudok képzelni olyan helyzetet, amikor Polt Péter maga látja be, talán jobb, ha átadja a Legfőbb Ügyészség vezetését másnak – közölte Vona Gábor, de erről konkrétabbat nem mondott.
Nyugodtan ki lehet jelenteni a pártelnök szerint, hogy a választások végkimenetele szempontjából az ellenzéki oldalon a helyzet leegyszerűsödött, „a Jobbik képes a kormányt leváltani, elszámoltatni, és az országot egy boldogabb jövő felé vezetni.” A baloldalnak szerinte sem szakmai, sem morális alapja nincs választásokat nyerni; még Botka Lászlót, az MSZP volt miniszterelnök-jelöltjét is idézte, aki néhány hónapja arról beszélt, vannak olyan politikusok, akik minden bizonnyal a Fidesz fizetési listáján szerepelnek.
A Jobbik viszont – mint mondta – pozitív kampánnyal készül. – Nem azt akarjuk bebizonyítani, hogy a másik mennyire rossz, azt akarjuk bebizonyítani, hogy mi vagyunk a jobbik – fogalmazott.
A programbemutatót kisebb közjáték zavarta meg, amikor Vona Gábor beszéde alatt a széksorok közül megszólalt egy müezzin imára szólító éneke. Mint kiderült, kis hangszórót rakott valaki az egyik szék alá, egy fiatalt, a belvárosi Fidelitas tagját – aki ezt tehette – meg is kértek, hogy inkább menjen ki. A pártelnök ironikusan jó viccnek nevezte a történteket, majd amikor munkatársai kivitték a hangszórót, folytatta programjuk ismertetését.