A kampányesemények hatása egyelőre nem látszik a pártok támogatottságában, alig mozdulnak a szavazók, nem rajzolódnak ki markáns tendenciák – állapította meg a ZRI Závecz Research Intézet a február első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatás alapján, melyről az Index számolt be.
A felmérés szerint
A biztos pártválasztók csoportja nem lett nagyobb, a választópolgárok nagyjából négytizede sorolható ide. Az aktív és elkötelezett szavazók körében a kutatás eredményei azt mutatják, hogy
Kiderült az is, hogy január és február között 40-ről 43 százalékra nőtt a kormányváltást szorgalmazók aránya. Ennek a csaknem 3,5 milliós csoportnak a nagyobb része, héttizede a tagolt ellenzéki térfél valamely pártját támogatja, háromtizede, több mint egymillió választópolgár viszont politikai szándékához nem talál magának pártot. A jelenlegi aktivitás alapján e csoport április 8-án való részvétele mérsékeltnek tűnik, ugyanis mindössze 26 százalékuk ígéri biztosra, hogy ott lesz az urnáknál. Rajtuk kívül még 23 százalékuk valószínűsíti, hogy tényleges szavazóvá válik.
A kutatás szerint a kormány maradását kívánók aránya 37 százalék, ami 3 millió választópolgárt jelent (a múlt hónapban 38 százaléknyian voltak). Túlnyomó többségük Fidesz-szavazó (a kormánypárti tábor 2,6 milliós), nagyjából százezren más pártoknál vannak, és 300 ezren bizonytalanok, egyelőre nem sorakoztak fel a Fidesz mögé. Talán hattizedük megteszi, ennyien jelezték, hogy biztosan vagy valószínűleg elmennek voksolni – ha így lesz, akkor a Fidesz körülbelül 150 ezer fővel növelheti táborát a kormánypárti bizonytalanok köréből.
A cikk szerint a Fidesz, a Jobbik és az DK táborának hat-hattizede ígéri, hogy biztosan elmegy szavazni. Ha a jelenlegi szimpatizánsok teljes körét szeretnék elvinni az urnákhoz, akkor a kormánypártnak 1 millió hívét kell aktivizálnia a hátralévő hetekben, a Jobbiknak 350 ezer, a DK-nak 150 ezer támogatóját kell meggyőzni arról, hogy ne hezitáljanak, hanem menjenek el szavazni. Az MSZP–Párbeszéd és az LMP táborának 56-56 százaléka tekinti magát elszántnak a részvételében, ami azt jelenti, hogy a sikeres szerepléshez szimpatizánsaik maradék részét, 300 ezer, illetve 150 ezer főt a kampány során rá kell bírniuk az áprilisi választáson való megjelenésre.
A felmérést február 7. és 15. között végezték 1000 fő megkérdezésével, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. Minden hónapban más-más 1000 főt kérdeznek meg, személyes megkereséssel, kiválasztásuk az úgynevezett kétlépcsős rétegzett mintavétellel történik.