Szabó Gábor pártigazgató az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti, hogy a párt országos választmánya szerdai ülésén nagy többséggel támogatta az elnökség által beterjesztett országos lista tervezetét, és a következő napokban adják le a Nemzeti Választási Irodának.
A párt honlapján megjelent lista 110 nevet tartalmaz, Vona Gábor pártelnök vezeti, őt Volner János alelnök és frakcióvezető, illetve Dúró Dóra országgyűlési képviselő követi. A lista negyedik helyén szerepel Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó. A párt egyik szóvivője, Mirkóczki Ádám a nyolcadik a listán, a másik szóvivő, Jakab Péter pedig a tizenötödik. A Jobbik hírportáljának, az Alfahírnek a főszerkesztője, Magvasi Adrián a 28. helyet kapta.
Az első tíz között van öt alelnök. Voner Jánost Z. Kárpát Dániel a hatodik helyen követi, Sneider Tamás a hetedik, Fülöp Erik a kilencedik, Janiczak Dávid a tizedik helyen szerepel. A párt hatodik alelnöke, Toroczkai László a hatvannegyedik a listán.
Az országos listán legfeljebb háromszor annyi jelölt állítható, mint a megszerezhető mandátumok száma, azaz legfeljebb 279.
A teljes listát ide kattintva olvashatja.
A Fidesz listájáról az alábbi cikkben írtunk bővebben: