Európában turnézik Orbán Viktor híres rajongója

Steve Bannon lett volna a Schmidt Máriáék által szervezett konferencia vendége, és azért esett az amerikaira a választás, mert „megosztó személyiséget” kerestek.

R. Kiss Kornélia
2018. 03. 12. 8:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európában turnézik Steve Bannon, a Fehér Ház egykori nemzetbiztonsági tanácsadója, Donald Trump amerikai elnök választási kampányának egyik főideológusa. Bannon belső köreiből a The New York Times úgy értesült, hogy az egykori Trump-tanácsadó szeretett volna találkozni Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is. Bannon az amerikai liberális lap kérdésére ezt nem erősítette meg, de nem is cáfolta. A Weltwoche című svájci lap által a múlt hét első felében tartott zürichi beszélgetésen az amerikai extanácsadó azt is elárulta, csodálója Orbánnak, akit „hősnek”, „a színtér legjelentősebb figurájának” tart. Arról nincsenek információink, megtörtént-e a találkozó.

Steve Bannon svájci és olaszországi látogatásait követően a franciaországi Lille-ben, a radikális Nemzeti Front kongresszusán bukkant fel, ahol beszédet is mondott – írta a szintén liberális The Washington Post. „A történelem a mi oldalunkon áll” – mondta Marine Le Pen pártjának, hozzátéve, hogy szerinte sorozatos győzelmeket fognak aratni.

Lapunk úgy tudja: eredetileg Steve Bannon lett volna annak az Európa jövőjéről szóló konferenciának a vendége, amelyet a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány szervez. Információink szerint azért esett a választás Bannonra, mert „megosztó személyiséget” kerestek.

Steve Bannont nem sikerült megnyerni előadónak, helyette választották az amerikai alternatív jobboldal sok indulatot kiváltó publicistáját, Milo Yiannopoulost. A homoszexualitását és zsidó származását előszeretettel hangsúlyozó, a balliberális nézeteket szenvedélyesen támadó Yiannopoulosszal viszont sikerült túlteljesíteni a tervet: az ő személye túlságosan is megosztónak bizonyult.

Yiannopoulos korábban több botrányos kijelentést tett, többek között elfogadhatónak nevezte a szexuálisan érett, akár 13 éves fiatal fiúk és felnőtt férfiak közötti szexuális aktust, ami szerinte nem feltétlenül számít pedofíliának. Erre már Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője is úgy reagált: nem fér bele a demokratikus vitába a pedofília népszerűsítése. Pedig a konferencián Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő és Szijjártó Péter külügyminiszter is részt vett volna, megrendezését a kormány is támogatta. Végül a választások utánra halasztották a rendezvényt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.