Fekete-Győr András elmondta, hogy mi a helyzet Juhász Péter visszalépése után

Közelebb került az ellenzék ahhoz, hogy koordinálják jelöltjeiket a főváros közepén.

MN
2018. 03. 24. 18:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közelebb került az ellenzék ahhoz, hogy koordinálják jelöltjeiket a főváros közepét lefedő „Budapest 1-es” számú választókerületben: délelőtt Juhász Péter bejelentette: nem indul a körzetben, hogy ezzel is segítse a megállapodást.

Az MSZP–Párbeszéd, az LMP és a Momentum jelöltjei a választás előtti héten egy közvélemény-kutatás segítségével döntenék el, hogy melyikük a legesélyesebb – visszalépésükre ugyanakkor pártjaik vezetőségének is rá kell bólintania. A Jobbik jelöltje viszont biztosan elindul a választókerületben.

„Teljesen új helyzet állt elő az egyes választókerületben, és én azt gondolom, hogy úgy tudjuk a teljesítményünket leginkább megmérni, hogyha közösen, az utolsó héten egy közvélemény-kutatást rendelünk meg. És aki itt kijön a legintegratívabb, legesélyesebb jelöltként, annak kell elindulnia ebben a kerületben. Én teljes mértékben nyitott vagyok arra, ha ez nem én leszek – mivel én kezdeményeztem –, vissza fogok lépni ennek javára. Itt meg lehet verni Hollik Istvánt, itt nem nagyon látok más utat előttünk. Mindenki alkalmas, hiteles és erős jelölt szerintem. Döntsenek a számok – így Fekete-Győr András a Hír TV-nek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.