Roppant kínos lenne Magyarország és Budapest kormánypárti vezetése számára egyaránt, ha a fővárosban a következő két évben tervezett közvilágítás-korszerűsítést az Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető – korrupciós botrányba keveredett – Elios Zrt. nyerné el – tudta meg a Magyar Nemzet belső városházi forrásokból.
Hivatalosan nem is nyilatkozik senki a városvezetésből a folyamatban lévő közbeszerzési eljárásról, amelyet a Fővárosi Közgyűlés még tavaly augusztus 30-i döntése alapján a felerészt önkormányzati tulajdonú Budapesti Dísz- és Közvilágítási (BDK) Kft. írt ki. A fővárosi képviselők akkor tizenöt kerületet érintően 7000 elavult fényforrás LED-lámpára cserélésére 1,05 milliárd forintos keretet hagytak jóvá. A fővárosi önkormányzat 900 millió forintos támogatását a BDK Kft. 150 millió forinttal egészíti ki úgy, hogy a LED-lámpák felszerelését a cég saját dolgozói végzik el.
– Biztos vagyok abban, hogy magas minőségű világítás lesz Budapesten, korrekt áron – közölte a Magyar Nemzet kérdésére Pap Zoltán, a BDK ügyvezetője. Elmondta: jelenleg a közbeszerzési eljárás „elektronikus árlejtéses” szakaszában tart. Hozzáfűzte, hogy a részletekről természetesen ő sem nyilatkozhat, így arról sem, hogy hányan tettek ajánlatot a 2017. november 9-én kiírt pályázati felhívásra az idén január végén lejárt határidőig. Mint mondta: arra számít, hogy nyárig lezárul az eljárás, és akkor azonnal hozzákezdhetnek a valóban elavult nagynyomású nátriumlámpatestek cseréjéhez. – Az elbírálás szempontjai nyilvánosak. Három lényeges kérdést kell vizsgálni: a megajánlott árat, a beépített teljesítményt, amely ebben az esetben akkor jó, ha az minél alacsonyabb, és a jótállási időt. Az energiaköltségekben jelentkező megtérülési idő 13-15 év, a LED-lámpák élettartama pedig 18-20 év – mondta Pap Zoltán. Arra a kérdésre, hogy azokban a városokban, ahol már volt ilyen csere, sokan panaszkodtak a közvilágítás romlására, az ügyvezető azt mondta: a Rákóczi hídon, az Árpád hídon, a Vérmező parkban vagy a zuglói Füredi úti lakótelepen kicserélt lámpák bizonyítottak, a műszaki előírásokból most sem engednek.
A BDK honlapján található dokumentumokból ugyanakkor kiderült: hasonló lámpacsere történt 2015-ben a Pók utcai lakótelepen, amelyet 233 fényforrás cseréjével éppen az Elios Zrt. nyert el. Akkor a 444.hu Tiborczék LED-lámpáit nem szeretik az óbudai lakótelepen című cikkére a BDK úgy reagált, hogy a lakók panaszának egy része jogos volt, s a jövőben a sűrűn lakott helyeken „semleges helyett melegebb fehér fényt” fognak alkalmazni. A cég szerint minden közbeszerzési eljárásuk nyílt, megismerhető pályázat volt, több résztvevővel. Az Elios beszállítójaként ismertté vált Tungsram-Schréder az Árpád fejedelem útján és a Vérmezőn több mint száz lámpát, a Rákóczi hídon pedig a Lisys-konzorcium 60 lámpát cserélhetett. Budapesten a közeljövőben újabb 30 ezer, középtávon pedig további 80 ezer lámpatest cseréje lesz esedékes a főváros úgynevezett közvilágítási mesterterve alapján.
Az OLAF-jelentéssel és Tiborcz Istvánnal foglalkozó összes cikkünket ide kattintva olvashatják.