Nem szabad az újságírók elől megfutamodni, korrekt párbeszédet kell velük fenntartani, mert nem ellenségek vagy ellenfelek, hanem szövetségesek: még ha kritikusak is, fórumot teremtenek ahhoz, hogy az ember elmondhassa véleményét, meggyőződését, programját, vitatkozhasson róla, és támogatókat gyűjtsön hozzá – egyebek mellett ezt mondta Lázár János a Promenad.hu-nak adott interjújában.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az újságírók szerepe az elmúlt években megváltozott, és ma már a politikusokhoz hasonlóan a „politikacsinálás” részei. „A politikai újságírónak és a politikusnak szimbiózisban, egymást kiegészítve kellene léteznie, nem egymás feladatait átvéve” – fűzte hozzá.
A hódmezővásárhelyi időközivel kapcsolatban a miniszter azt mondta: a két hónapos, nagyon erős kampány során a támadások jelentős része ellene irányult, február 25-én azonban a város jövője volt a tét, amiért hódmezővásárhelyiként is aggódik.
„Az elmúlt húsz évben akadtak csaták, amelyeket megnyertem, és olyanok is, amelyeket elveszítettem, utóbbiakból erőt merítek, és harcolok tovább a meggyőződésemért” – fogalmazott.
Szerinte a városvezetés első lépései sok emberben kételyeket ébresztettek. Úgy véli, február 25-e óta mindenkit „kinyírtak”, aki fel merte emelni a szavát, és az ellentétes volt a polgármesterével. „Az országos ellenzéki sajtónak komoly szerepe és küldetése volt a hódmezővásárhelyi választáson. Nem tudom, honnan kapták a feladatot, és nem is szeretnék találgatásokba bocsátkozni, de az biztos, hogy feladatot teljesítettek” – jelentette ki.
A miniszter szerint cenzúra sem a kormányoldalon működik. „Elég, ha csak arra utalok, hogy magánemberként elmentem Bécsbe, elmondtam a véleményemet arról, amit az utcán tapasztaltam, a Facebook pedig lekapta a videót” – vélekedett.
Az osztrák fővárosban készített, jelentős felháborodást keltő videójáról azt is mondta: nem bánta meg, hogy belevágott, és újra ugyanezt mondaná, „sőt, olyat, ami még jobban tükrözné a rideg valóságot, amit csak részben és enyhén adtuk vissza. A videót eddig mintegy 350 ezren nézték meg, aminek nagyon örülök”.