Szeged nem menekülteknek, hanem legalább öt éve a városban élő, rászoruló magyar családoknak ad kedvezményes feltételekkel bérbe felújított önkormányzati lakásokat – közölte az önkormányzat pénteken az MTI-vel.
A városháza közleményében Hidvéghi Balázsnak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának a sajtótájékoztatójára reagált, ahol a politikus azt mondta, hogy az ellenzékiek bevándorlókat telepítenének az üresen álló lakásokba.
Hidvéghi: Az ellenzék bevándorlókat telepítene az üres lakásokba
Ha Soros György jelöltjei nyernek a választáson április 8-án, akkor megkezdik a bevándorlók betelepítését az üresen álló lakásokba – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken Szegeden. Hidvéghi Balázs sajtótájékoztatóján elmondta, Karácsony Gergely megbízásából Vágó Gábor már elkezdte összeírni a Magyarországon üresen álló lakásokat. „Ne legyen semmi kétségünk, hogy ha az ellenzék lehetőséghez jutna, akkor habozás nélkül megkezdené a betelepítéseket a választás után” – tette hozzá.
Megjegyezte, Karácsonyék már évekkel ezelőtt azt javasolták, hogy üres laktanyákba kellene a migránsokat beköltöztetni. Az üres laktanyák mellett beszéltek üres önkormányzati lakásokról, amelyek után sorra kerülnének a magántulajdonban lévő, üresen álló ingatlanok is – mondta. Ahogy erre voltak példák Németországban és más nyugat-európai államokban is, ahol a tömeges migráció miatt helyet kellett csinálni a bevándorlóknak – fejtette ki Hidvéghi Balázs.
Az Európai Bizottság még a nyár beköszönte előtt tízezer bevándorlót akar Magyarországra küldeni, Soros György jelöltjei pedig készen állnának arra, hogy végrehajtsák – mondta a politikus.
Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott, az ellenzék folyamatosan hazudik az embereknek. „Tagadták azt, hogy létezne bevándorlás vagy kvóta, aztán a Soros-tervet, most azt, hogy a kerítéssel bármit csinálnának, de meg kell nézni, hogyan szavaztak erről Magyarországon vagy az Európai Parlamentben. Botka László, Szeged polgármestere, amikor miniszterelnök-jelölt lett, elmondta, azon lesz, hogy minél hamarabb le lehessen bontani a kerítést” – tette hozzá a fideszes politikus.