Vona Gábor pénteken nagykanizsai utcafórumán azt a kérdést tette fel, hogy mi lett az eltelt nyolc évben „azokkal az emberekkel, szervezetekkel, pártokkal, civilekkel”, akik felemelték a szavukat. „Lejáratták őket, tönkretették őket, megzsarolták őket, elüldözték őket, megvásárolták őket, hazudoztak róluk” – jelentette ki.
„Mi az, amit még eddig nem tett meg nyolc év alatt kormányon, lövetni fog?” – fogalmazott a miniszterelnökre utalva Vona Gábor.
A Jobbik kormányfőjelöltje szerint kormányváltás esetén a „nulladik feladatnak” az elszámoltatásnak kell lennie. „A Jobbik soha nem volt része a korrupt rendszernek”, viszont az ellenzékben lévő pártok már akkor is korruptak voltak, kormányra kerülve csak folytatták, amit elkezdtek.
„Minden egyes egyéni mandátumért nagyon meg kell küzdeni, 2014-ben is csak úgy ért el a Fidesz kétharmadot, hogy megnyerte az egyéni körzeteket” – fejtegette az ellenzéki politikus. Meglátása szerint ezért kell április 8-án egyéniben megverni a Fideszt, amit csak úgy lehet elérni, ha minél magasabb a részvétel.
„Ne a pártok összefogására várjanak, mert ez nem fog megvalósulni.” Veszprémben, Tapolcán, Hódmezővásárhelyen is azért sikerült kormányváltó jelöltet választani az időközi választásokon, mert nagyon sokan elmentek szavazni. „Nem a pártok egyeztek meg, az emberek többsége alkotta meg a véleményét”, nem egy jól szervezett kisebbség, mint a Fidesz – fogalmazott a Jobbik elnöke.
Vona Gábor kitért Kósa Lajosra, akiről vagyonkezelési ügyét említve azt mondta: „mint cseppben a tenger, mutatja a magyar állapotokat”, Semjén Zsolt „rénszarvasokra vadászik, Lázár Jánosnak vadászkastély nő ki a földjéből”, majd Tiborcz István és Mészáros Lőrinc nevét is említve kijelentette: „szétlopják az országot”.
Új legfőbb ügyész kell Polt Péter helyett, mert ő nem a munkáját végzi, „hanem a bűnt pártolja”. Román mintára korrupcióellenes ügyészséget kell felállítani, csatlakozni kell az európai ügyészséghez, „eltöröljük a mentelmi jogot és az elévülési időt, fel fogjuk oldani a titkosításokat, és a képviselők esetében vagyonosodási vizsgálatot vezetünk be” – sorolta korrupcióellenes terveiket a Jobbik elnöke.