Következő mérkőzések
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Portugália
21:002024. június 18.
Cseh Köztársaság

Paralimpiai botrány: Deutsch elengedi Gömöri kezét?

Bizalmi szavazást javasol a bizottság elnökségének a politikából érkezett erős elnökségi tag.

2015. 06. 04. 18:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sportvezető az MPB csütörtöki elnökségi ülése előtt azt mondta, többen kérték, hogy legyen rendkívüli közgyűlés, s ezt a javaslatot a vezető testület megfogadta.

„Az MPB elnökének a döntése, amely szerint bizalmi szavazást kér, maradéktalanul eleget tesz minden demokratikusan és tisztességesen működő, az önkormányzatiság elvére épülő szervezet belső működési szabályainak” – mondta Deutsch, aki jelezte, hogy a mostani elnökségi ülésen, amelyen több parasportoló is megjelent, az üggyel kapcsolatos felügyelőbizottsági jelentést tárgyalják majd.

Az MTK elnökeként is dolgozó Deutsch hozzátette, mindenkit arra biztat, hogy bátran menjen el a rendkívüli közgyűlésre, nyugodtan, higgadtan érveljen, mert az a korrekt és az alapszabálynak megfelelő, ha a tagok döntenek, mivel ők az erre hivatottak és tőlük származik a bizalom.

Az MPB alelnöke hangsúlyozta, minden kérdésről lehet beszélni, ha a résztvevőket nem a gyűlölet, nem az előítélet és nem a másikkal kapcsolatos rágalmazási vágy vezeti.

„Ha van olyan vita vagy véleménykülönbség, amely megterhelheti a szervezet további működését, akkor inkább le kell ülni és beszélni kell róla. Ezt nevezik közgyűlésnek” – mondta Deutsch Tamás, majd hozzáfűzte, híve a tárgyszerű eszmecserének és nem feltételezi, hogy a gyűlölet vezetné az embereket, ugyanis szerinte a gyűlölet hangján nem lehet beszélni.

Arra a kérdésre, hogy Gömöri Zsolt MPB-elnök miért nem fogadta meg Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatát, mely szerint távozzon posztjáról, Deutsch a következőt felelte: „Nagy tisztelője vagyok Lázár Jánosnak és Borkai Zsolt MOB-elnöknek is, de egy ilyen döntés annak rendje és módja szerint az érintetté.”

Az MPB alelnöke kiemelte, hogy a közgyűlés küldöttei eldöntik majd, hogy szabályos vagy szabálytalan volt-e az MPB működése, és ha szabályosnak találják, akkor arról is határoznak, hogy megvan-e még az elnökség felé a bizalom, amely nélkül nem lehet dolgozni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.