Hozzátette: a bizottság előtt van olyan javaslat, amely újra „felmelegítené” a kvótarendszert. A bizottság elképzelései gyengítenék a tagállamok határellenőrzési jogosítványait is – folytatta. Magyarország minden uniós támogatás nélkül el tudta érni, hogy lezárja a balkáni migrációs útvonalat – mutatott rá. Felidézte azt is, hogy háromszorosára kívánják emelni az illegális migrációt szervező, Soros-hálózathoz tartozó „civil” szervezetek uniós költségvetési támogatását.
A javaslatról az Európai Parlament (EP) már döntött – fűzte hozzá. Ugyancsak elfogadta tavaly decemberben az EP a migránsvízum bevezetésére vonatkozó előterjesztést.
Beszélt arról is, hogy ezeket a bevándorláspárti, az illegális migrációnak újabb lendületet adó előterjesztéseket a magyarországi ellenzék európai parlamenti képviselői támogatták.
Magyarországon az ellenzék bevándorláspárti politikát folytató listái állnak szemben a Fidesz és a KDNP nemzeti listájával, amelynek bevándorlásellenes álláspontját több mint 3 és fél millió magyar polgár népszavazáson fogalmazta meg – mondta.
Rétvári Bence szerint a kormány most zajló tájékoztató akciója láthatólag Brüsszel számára is nagyon érzékeny kérdéseket feszeget, és leleplez sok olyan tervet, amelyről nem szeretnek beszélni.
A legkudarcosabb uniós vezetés a mostani, a britek távozása óriási gyengülést jelent az EU számára. Nagy Britannia, egy erős gazdaság kiesése a nyugati részen súlyos veszteséget jelent, s az unió gazdasági súlypontja keletebbre tolódik, a Visegrádi négyek és Németország közé – fogalmazott.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy amikor az elmúlt időszakban a magyar kormány európai dokumentumokban is lefektetett intézkedésekkel szembesíti a magyar választókat és az európai vezetőket, hirtelen tiltakozni kezdenek az unió vezető politikusai. Kiemelte: minden javaslat megtalálható különböző uniós dokumentumokban.
Maga az Európai Bizottság elnöke is azt mondta, hogy „ha nem ajánlunk legális bevándorlási útvonalakat Európába, illetve Európán belül, akkor el fogunk veszni” – emlékeztetett Rétvári Bence. Nem értünk egyet Jean-Claude Junckerrel. Akkor fog elveszni az Európai Unió, ha korlátok nélkül jöhetnek a bevándorlók, az unió jövőjét pedig a családok támogatása jelenti – közölte.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!