A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba kilenc tettestársa már beismerő vallomást tett, egyezséget kötött az ügyészséggel a büntetési tételéről, s velük már annak mértékéről is megállapodtak. Az érintettek ügyében már a tárgyalás-előkészítő ülésen jogerős ítéletet hirdethetnek – közölte a PestiSrácok. Mint írták, amellett, hogy a vádlottak elismerték bűnrészességüket, vallomásuk más vádlottakra, elsősorban Czeglédyre nézve terhelő.
Lapunk úgy tudja, a Czeglédy irányította bűnszervezet tagjai közül iskolaszövetkezeti vezetők, ügyintézők és strómanok tettek a vádat alátámasztó vallomásokat, amelyekről az MSZP-nek, a DK-nak, illetve Gyurcsány Ferencnek is jogászként dolgozó politikus korábban úgy nyilatkozott: társai az ügyészség nyomására vallottak ellene, ám a valóság az, hogy az egyezséget a vádlottak kezdeményezték.
Mint ismert: a huszonegy tagú bűnszervezet, illetve a politikus cége, a diákmunka-közvetítéssel foglalkozó Human Operator Zrt. ügyében a Csongrád Megyei Főügyészség több mint 6,3 milliárd forintos költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt hétfőn emelt vádat.