Arra a kérdésre, hogy mire számítanak az ellenzék részéről a tavaszi ülésszak első napján, a Fidesz frakcióvezetője azt válaszolta: a Fidesz-KDNP az ország kormányzásával akar foglalkozni a parlamentben, és nem fog felülni az ellenzék esetleges provokációjának.
A politikus egyetértését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a parlamenti fegyelmi ügyek jogkövetkezményeit szigorítani kell, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez hasonlóan ő is kevesellte a tavaly december 12-i parlamenti ülésnap eseményei miatt az ellenzéki képviselőkre kirótt pénzbüntetést.
Kocsis Mátét megkérdezték arról a kiszivárgott hangfelvételről is, amelyen a Jobbik médiatanácsadója „far-hát kommandónak” nevezte azokat a nyugdíjasokat, akik a közösségi oldalakon politikai véleményt nyilvánítanak.
A kormánypárti politikus azt felelte: nem ez az első eset, amikor a Jobbik tiszteletlenül beszél az idősekről, Vona Gábor korábbi pártelnöknek is volt egy ilyen ügye.
Ez a Jobbik igazi arca, a Jobbikról nem először derül ki, hogy lenézi az időseket, a nyugdíjasokat – jelentette ki.
Soros György napokban megjelent írásáról a frakcióvezető azt mondta: Soros György gondolatai az unió döntéshozatala során diktátumokká válnak, „ez az, amivel szemben fogalmazzuk meg a saját álláspontunkat”.
Arra a felvetésre, hogy Franciaországban az iskolákban anya és apa helyett szülő 1-et és szülő 2-t kell használni, Kocsis Máté azt mondta, szomorúnak és sértőnek is tartja ezt a szülőkre nézve, Harrach Péter pedig egy ideológia zsákutcájaként értékelte a hírt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!