Egymilliárd forinttal támogatja a kormány a szegedi jogi kar fejlesztését

A kormány több mint egymilliárd forint támogatást nyújt a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának helyet adó épület felújítására – közölte az igazságügyi miniszter hétfőn Budapesten újságírókkal.

Forrás: MTI2019. 03. 11. 14:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Trócsányi László elmondta: a szeptemberben induló felújítás révén a 21. századi felsőoktatás követelményeinek megfelelő infrastruktúra jön létre. Ez a fejlesztés is azt mutatja: nem igaz az az állítás, hogy a kormányzat büntetné Szeged városát – tette hozzá.

A miniszter kiemelte: a kormányzat az ország versenyképessége szempontjából fontosnak tartja a jogászképzés fejlesztését és különös figyelmet szentel a vidéki jogászképzésnek. Ma a 6200 joghallgató közül csaknem háromezer az öt vidéki jogi kar valamelyikén tanul; utóbbiak tanulmányait 2016 óta évente 250 millió forinttal támogatja a kormányzat jogászösztöndíj-programok keretében – jelezte.

További 250 millió forint jut évente kutatások és oktatásfejlesztési projektek támogatására, így országos szinten már több mint kétmilliárd forintnyi külön támogatáshoz jutott a jogászképzés az elmúlt években – fűzte hozzá.

Trócsányi László elmondta: a jogi karok infrastruktúrájának áttekintése során állapította meg a kormány, hogy a szegedi karnak otthont adó épület rekonstrukcióra szorul. Ezután született meg a döntés a támogatásról – tette hozzá.

Arról is szólt a miniszter, hogy két évvel ezelőtt a kormány már jóváhagyott 650 millió forintot a szegedi jogi kar épületének bővítésére, így immár 1,65 milliárd forint használható fel a 21. századi infrastruktúra kialakítására. A felújítás idején a kar bérelt épületekben működik majd – közölte Trócsányi László.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.