Fegyversimogatós tűzriadó volt Érden

Hat perc alatt ürítették ki tegnap tűzriadó miatt az érdi Arénát, ahol kétezer kisiskolás nézett egy labdazsonglőr-bemutatót. Nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök és a katasztrófavédők, később feltételezett bűnözőket locsoltak vízágyúval a tűzoltók, s eldördült néhány lövés is. Fordulatokban bővelkedő délelőtt volt még akkor is, ha mindenki tudta, hogy ez csak a készenléti erők gyakorlata.

A rendezvény célja az volt, hogy az érdeklődők megismerhessék, miként bonyolítják le biztonságosan a tömegrendezvényeket Fotó: Mirkó István

Már egy órája kápráztatták labdazsonglőr-mutatványaikkal a sportolók az érdi gyermekeket, zsúfolásig teli volt az aréna. Tizenegy óra előtt néhány perccel törték be a főbejárat mellett elhelyezett tűzjelző üvegét, s nyomta be valaki a sziréna gombját.

Egy fiatalember éppen egyik lábfejéről pattintotta át a másikra a labdát a színpadon, amikor a sivító hangot hallva mozgolódni kezdtek a lelátókon.

A sportlétesítmény dolgozói kirohantak az irodából és kitárták az ajtókat, így tanáraik vezényletével a szabadba özönlöttek az iskolások. A katasztrófavédelmi együttműködési gyakorlatnak megfelelően, odakint szirénázva fékeztek a tűzoltók, a rendőrök Police feliratú szalagokkal zárták le a hatalmas épület tizenöt méteres körzetét.

A rendezvény célja az volt, hogy az érdeklődők megismerhessék, miként bonyolítják le biztonságosan a tömegrendezvényeket
Fotó: Mirkó István

Futva sietnek dolgukra a sisakos tűzoltók, a rendőrök rendezik soraikat, s fegyvereiket keresztben tartva, fekete maszkos kommandósok állják el a közlekedőutakat. Nagy a várakozás a gyermekek, felnőttek tömegében, de hosszú percekig nem történik semmi.

Mobiltelefonnal a kezemben lépek ki az arénából, összébb húzom magamon a kabátot, s a lezárt területről kiérve átbújok a rendőrségi szalagon, indulok az emberhad felé, amikor négy pedagógusnő perdül elém.

– Maga valami szervező? – kérdezi egyikük agresszívan, és meg se várja, hogy tiltakozzak, úgy ömlik belőle a szó. – Micsoda rendezvény ez?! Már a helyünk elfoglalásakor is káoszra utalt, hogy nem volt, aki a lődörgő önkéntesek közül bekísért volna minket, s nem egy-egy blokkban helyezték el az osztályt, hanem szétültették három helyre.

Most pedig, hogy kitereltek minket, nem mond senki semmit! Hát hogy tudnak maguk menteni, ha nem tudják elmondani, hogy mit miért kell csinálni? – fakad ki már-már bántó módon.

Rövidesen rendőrök, tűzoltók, katasztrófavédők, büntetés-végrehajtási szakemberek sorakoznak fel az egyik kijáratnál, s a mikrofonhoz lépve tájékoztatják az embereket arról, hogy mi történt és mi történik ezután.

Három drón is repked a levegőben. Az ezredesek nem fukarkodnak a szakkifejezésekkel. „A köztetek lévő bűnözőket lokalizálták”; „A rendőrök már lövedékálló mellényben jöttek ki”; „Egyértelmű utasításokat adunk az intézkedés alá vont személynek, hogy tudja, hogy mit várunk el tőle”; „A kollégáim hátrahelyzetben megbilincselik majd a feltételezett elkövetőt”.

Vár ránk egy bűnözők általi konténerfelgyújtás, akik felmenekülnek a tetőre. Lentről vízágyúval locsolják őket, majd egy tűzoltóautó kosarában fegyveresek jutnak fel a tetőre – látom is mindezt.

Azt is megfigyelem, ahogy egy tanár egy eldobott gyümölcslés dobozt felvetet valakivel, aki morogva nyúl le a Martens bakancsos, piros sportcipős lábakhoz. Sokan nem törődnek a külvilággal, hanem mobiltelefonjukat nyomogatják. Talán a gyermekek egyötöde. Csak akkor méltóztatnak felnézni, ha eldördülnek a térdre ereszkedő rendőrök lövései.

Néhányan viszont felsikítanak, amikor Szofi, a keresőkutya végre lerántja az egyik bűnözőt a földre. „Vállai főtörzszászlós úr, a kutya vezetője visszafogja a szolgálati kutyát, s a kollégái testi kényszer alkalmazása után meg fogják bilincselni az elkövetőt” – közvetít a hangosbemondón az elöljáró. Három lány érdeklődésemre elmondja, hogy reggel csak egy történelemórájuk volt. Szerintük jó itt, mert addig se kell tanulni, viszontlátásra mára matekból, biológiából, kémiából.

Egy gúlában húsz-harminc hagyományos, porral oltó tűzoltó készülék, biztosan jó lesz még ma valamire, talán papírkosártűz oltására. Nem átallják úgy locsolni „a percenként 2400 liter víz kiürítésére alkalmas gépjárműfecskendővel” a tetőt, hogy a visszacsapódó vízcseppekből a tömeg is kap. Keresem a méltatlankodó tanárnőt, vajon most mit érez, de nem találom meg.

Kitelepült munkatárstoborzó sátraival a rendőrség, a katasztrófavédelem, a katonaság és a büntetés-végrehajtás is. Sokan vannak a rendőrmotoroknál és a fegyvertapogató helyeken. Néhány fiú azon vitatkozik, hogy az AK géppisztolynak vasból, műanyagból és fából is készülhet-e a tusa. A bátrabbak – mert ezúttal lehet – szelfiznek a kommandósokkal és a rendőrökkel.

Két bámészkodó hatodikostól azt kérdem, hogy beállnak-e majd valamelyik testületbe, mire Enger Ádám közli, hogy ő ügyvéd, a barátja, Geier Krisztián pedig fogorvos akar lenni. Alig ocsúdok fel a határozottságukat látva, mire az ügyvédnek készülő Ádám nyújtja a kezét, s azt mondja: – Örülök, hogy megismerkedtünk.

A bemutatón a poroltóval most imitált konyhai tüzeket oltanak. Csámpai Attila százados, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondja, a katasztrófavédelmi együttműködési gyakorlatnak az az értelme, hogy ne akkor kelljen szembesülni a helyszíni problémákkal, ha valós helyzet lesz, most viszont kiderült, hogy a jelzőtáblák és az oltókészülékek a helyükön voltak-e, a vészkijáratok ajtói működtek-e, s megtudták azt is, hogy a közönség fegyelmezetten viselkedett a pánikhelyzetben.

A rendezvény célja az is, hogy az ide látogatók megismerkedjenek a rendvédelmi szervek munkájával, illetve megmutassák, hogy történik a tömegrendezvények biztonságos lebonyolítása.

– Ez a negyedik alkalom, hogy gyakorlatot tartunk az érdi helyszínen. Tavaly volt egy látássérültünk a tömegben, idén pedig egy mozgássérült fiatalemberünk, akit a vészriasztást követően kivittek a szabadba a társai – mondja a szakember.

Megemlítem, hogy néhány középkorú kísérőtanár micsoda észnélküliséget tapasztalt, például a lelátós ültetésük során, mire a fiatalember mosolyogni kezd. Szerinte ez is tudatos volt, ugyanis ha blokkokban helyeznek el egy-egy osztályt, akkor azok a gyermekek a tanárok vezényletére futottak volna ki az épületből, így pedig volt az egészben egy nagy adag életszerűség.

Az pedig, hogy percekig nem szóltak hozzájuk, szintén természetes. Egy valós helyzetben is a mentés, a vészhelyzet elhárítása a legfontosabb, azután következik az érintettek tájékoztatása.