Nagy segítség, ha a szülők is bent vannak a kórházban

A legtöbb kórház arra törekszik, hogy a gyerekek mellett bent maradhasson valamelyik szülő, méghozzá étkezéssel, ingyen — mondták el a lapunknak nyilatkozó kórházigazgatók. A jó szándék ellenére előfordulnak egyenetlenségek a szabályozásban, ezért az egészségügyi államtitkárság felülvizsgálja a mostani előírásokat.

Szilágyi Anna
2019. 03. 01. 7:20
null
Törvény rögzíti, hogy együtt lehessenek a kórteremben Fotó: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egységesen kell szabályozni és a minimumfeltételeket is rögzíteni kell azzal kapcsolatban, hogy miként tartózkodhatnak a szülők gyermekeik mellett a kórházban – jelentette ki Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár a közelmúltban egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen.

Nemrég került fókuszba az évek óta újra és újra előbukkanó téma, miután Székely ­László ombudsman erről szóló legutóbbi jelentése szerint több intézményben is aggályos korlátozásokat alkalmaznak az anyák és az apák elhelyezése kapcsán, amit szavai szerint a törvényi keretek és a finanszírozás felülvizsgálatával lehetne orvosolni.

Törvény rögzíti, hogy együtt lehessenek a kórteremben
Fotó: Éberling András

Az egészségügyért felelős államtitkár egyetértett a megállapításokkal, és felkérte az Egészségügyi Szakmai Kollégiumot a jogszabály felülvizsgálatára.

Horváth Ildikó a háttérbeszélgetésen kiemelte: a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő évente több mint 600 millió forintot fizet az állami egészségügyi intézményeknek, ezzel 44 ezer embernek biztosítanak ingyenes benntartózkodást a gyermekük mellett. Emellett törvény rögzíti, hogy a szoptató anyák, a 14 év alatti gyerekek szülei, valamint a fogyatékos gyermekek hozzátartozói a kórházban maradhatnak.

Eközben civil kezdeményezések indultak el, egy férfi a múlt év végén pél­dául adománygyűjtést is szervezett Ágyat az anyukáknak címmel, miután azt tapasztalta, hogy a kórházban, ahol lányát ápolták, az édesanyák egy része a földön vagy a székeken tud csak aludni.

A jelenséget hamar felkapta az ellenzéki média, sorra jelentek meg cikkek, illetve a gyermekosztályokon a földre letett matracokról szóló képek, illusztrálva a rossz kórházi körülményeket. Lapunk megkérdezte a nagyobb gyermekkórházak vezetőit arról, valójában mi a helyzet ezen a téren.

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmondta: náluk az a szabály, hogy minden gyermek mellett az egyik szülő lehet bent, a lehetőségekhez képest igyekeznek nekik a lehető legjobb helyet biztosítani, ugyanis nagyon szűkek a terek, zsúfoltak a kórtermek.

Változó, hogy milyen elhelyezést tudnak nyújtani: van olyan szoba, ahol ágyon tudnak aludni, míg máshol kinyitható kempingágyon vagy matracon.

Vácity József, az egri Markhot Ferenc Kórház főigazgatója szerint náluk még nem fordult elő olyan, hogy kapacitáshiány miatt haza kellett küldeni egy édesanyát vagy édesapát, aki kísérő szeretett volna lenni a gyereke mellett.

A szülők a teljes ápolási idő alatt ingyen lehetnek bent, étkezéssel együtt, a gyermekeikkel egyazon kórteremben, ugyanolyan ágyon, mint a páciensek.

Ablonczy László, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet gyermekellátásért felelős orvos igazgatója arról számolt be, hogy ők kihúzható fotelágyakkal oldják meg a szülők elhelyezését, hogy napközben elférjenek a nagy sürgés-forgás közepette. Úgy véli, hatalmas segítség, hogy a szülők bent vannak, mert ezzel is tehermentesítik a nővéreket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.