– Európa számos kihívás előtt áll, évezredes értékek, hagyományok, a kultúránk maga az, ami megkérdőjeleződik. Gondoljunk csak a keresztény elvek, ünnepek, mint például a karácsony átértékelődésére Európában. A változások a nők által kivívott vívmányokat, jogokat is veszélybe sodorhatják. Meg kell őrizni az évszázadok során a nők által elért eredményeket – mondta a Magyar Nemzetnek Csöbör Katalin, a Nő a Siker Alapítvány alapítója, Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselő annak apropóján, hogy a szervezet konferenciát szervez március 6-tól 8-ig Miskolcon, a Lillafüredi Palotaszállóban.
Az idei konferencia témája az európai nő, az évezredes kultúra, vallás és társadalom, a nők helyzete, szerepe a keresztény Európában. A meghívóban emlékeztettek arra, hogy az „öreg kontinens” történelme során a nők társadalomban elfoglalt helye, jelentősége, közéleti szerepvállalása hatalmasat változott, fejlődött. – Az évszázadok során eljutottunk oda, hogy a nő a férfi egyenrangú társa lett, dolgozhat kedve szerint, a család mellett is, közéleti, sőt, politikai szerepet is vállalhat, és természetesen ugyanazon jogok illetik meg, mint férfi társait. Ma a „trendi” nő sikeres a munkájában és a családban is, úgy, hogy még magára is jut ideje – tették hozzá.
A háromnapos konferencia fővédnöke Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára.