Fejlesztett kreativitással lehet megfelelni a jövő kihívásainak

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára megjegyezte, napjainkban a tanárok majdnem a lehetetlenre vállalkoznak.

Forrás: MTI2019. 04. 26. 15:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hargitai János, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a kormányzat 2010 után jó döntést hozott a közoktatás átszervezésével. A mostani gimnáziumi és térségi fejlesztések is annak a jó döntésnek köszönhetőek, hogy az alap- és középfokú oktatás önkormányzati helyett állami feladattá vált – közölte.

Szekó József (Fidesz-KDNP), Mohács polgármestere a Duna-parti város szempontjából méltatta a fejlesztést, amely felsorolása szerint illeszkedik az ott megvalósult és még zajló korszerűsítésekhez. A beruházások között városi és sportintézmények, a közúthálózat és a gimnáziumhoz közeli Szepessy park felújítását is megemlítette. Reményét fejezte ki, hogy a mohácsi értelmiség képzésében élen járó gimnázium további fejlesztése egy korszerű sportcsarnok megépítésével folytatódik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.