A kormánypárti politikus elmondta, az előterjesztés szerint Brüsszel még több pénzt ad a Soros-szervezeteknek, hogy azok még több bevándorlót hozzanak be Európába. A program fedőneve: Jogok és értékek – mondta Halász János, aki emlékeztetett arra: a javaslat előkészítését már januárban megkezdték, szerdán megerősítették, és most rendelettervezet formájában tárgyalják.
Az MSZP haláltusája folytatódik: Kunhalmi bejelentette, hogy nem indul újra
A bukott párt a hétvégén dönt arról, hogy társelnöki rendszerben folytatják-e a munkát, tisztújító kongresszusokat pedig októberben tartják majd.