– Legyen a családvédelmi akció egy nemzeti ügy! – mondta az államtitkár, aki kiemelte: Magyarország kormányának van egy olyan üzenete is, hogy merjünk bátran kiállni a családi értékekért, ne hagyjuk ettől eltántorítani magunkat, mert ez nem valami ellen, hanem valamiért van – jelentette ki a családra utalva az államtitkár.
Az ellenzék soraiból Z. Kárpát Dániel (Jobbik) és Keresztes László Lóránt (LMP) jelezte, támogatják a javaslatot, noha az „szűkös”. Mesterházy Attila (MSZP) szerint helyes, ha a kormány foglalkozik a demográfiai kérdésekkel, és egyetértett azzal, hogy ez nemzeti sorskérdés.

Fotó: Havran Zoltán
A törvénymódosítást nem támogató DK soraiból Gréczy Zsolt a vita során arról beszélt, az Orbán-kormány megbukott a családpolitikában, a Fidesz pedig „egy háborús országot teremtett, ahonnan tömegével menekülnek el az emberek”.
Az általános vita végén Rétvári Bence európai szinten egyedülállónak nevezte, hogy Magyarország az össztermék 4,5 százalékát fordítja a családok támogatására. – Oktatásra 606 milliárd forinttal nyújt többet a kormány, mint az utolsó szocialista kormány, egészségügyre 647 milliárddal többet, míg a családtámogatások növekménye meghaladja az 1000 milliárd forintot – ismertette a politikus.
A hétfői ülésen a képviselők elfogadták a közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról szóló törvényjavaslatot is, amelyet fideszes képviselők nyújtottak be az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság észrevételeinek megfelelően. A módosítás megerősíti többek közt, hogy a bírói karrier szempontjából döntő jelentőségű hatáskörökkel rendelkező testületben meghatározó többségben legyenek a bírák által választott tagok.
Az egyházügyi törvényekhez kapcsolódóan 27 jogszabály módosul. A tavaly decemberben kétharmados többséggel elfogadott törvénymódosítás legfontosabb változtatása, hogy az egyházakat a jövőben nem elismerik, hanem bírósági eljárás keretében nyilvántartásba veszik. Ezért a jövőben az szja-mentesség köre kiterjed a bejegyzett és a nyilvántartásba vett egyházak szolgáltatásaira is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!