Kopik a Momentum ártatlanimázsa

A politikai színtéren új erőként feltűnt és az érintetlenségével kampányoló Momentum számos ismert arca és vezetője kötődik a régi baloldali pártokhoz. Az MSZP-vel és a DK-val való budapesti együttműködést információnk szerint az is motiválta, hogy a külföldi liberális körök politikai és anyagi támogatását az ellenzéken belül már a Momentum élvezi.

2019. 04. 16. 6:29
A Momentum visszahozná az MSZP-SZDSZ-kormányok idején hatályban volt SZJA-kulcsokat, és az ingatlanok után is közterhet fizettetne Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár alig több mint két éve tűnt fel a közéleti porondon a párt, már az első választási kampányuk után szabálytalanságokat állapított meg az Állami Számvevőszék. Félmilliárd forint állami támogatással nem tudtak elszámolni, a számlák egy részét az április 8-i választás után állítottak ki, más bizonylatoknak pedig a pénzügyi teljesítése vagy a fizetési határideje esett a választás utáni időpontra.

Kutyából szalonna

– A Momentum népszerűsége a tavaly áprilisi választás óta nem növekedett, s a korábban bekebelezni remélt LMP-szavazók sem bukkantak fel, az SZDSZ-es imázs és a nem is tagadott Soros-barátság pedig komoly visszatartó erő lehet a szavazók számára – értékelt a Magyar Nemzetnek Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont-csoport vezetője. Mint rámutatott, a kezdetben harcosan tagadott liberális elköteleződés ma már az európai liberálisokkal kötött szövetségben csúcsosodott ki, a hazai baloldal megvetése pedig – a vezetők ígéretével ellentétesen – az európai parlamenti választás előtti budapesti alkuvá módosult. – Miután a Momentum hírnevet szerzett magának az olimpiai álom meggyilkolásával, mára teljesen beleszürkültek az ellenzékbe, hiszen ugyanaz a dilemmájuk, mint a többi baloldali törpepártnak, ugyanazon szűk választói csoport – az egyetemvárosi fiatal szavazók – voksaiért versenyeznek – jelentette ki lapunknak Kiszelly Zoltán. A politológus kifejtette: a momentumosok már nem képesek úgy tematizálni a közbeszédet, mint a Nolimpia idején, s látni, hogy ugyanolyan kérdésekre ugyanolyan válaszokat adnak, mint elődeik: az Együtt, az LMP vagy a Párbeszéd.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.